Pilóta:	Szabóné Koleszár Edina
Rekord:	Sebesség 100 km-es háromszögön, férfi és női kategória: 54,4 km/h (jelenleg érvényes rekord: 51,9 km/h, Michel Carnet)
Motor:	Parapower Solo210
Szárny:	Dudek Plasma 22, FE-097
Klub:	Felhőút Sportrepülő Egyesület (www.felhout.hu)

A június elején Puisserguierben megrendezett francia nemzeti ULM bajnokságra való felkészülés részét képezte a női motoros ernyős válogatott Michel Touitounál, a hátimotoros versenyzés tapasztalt öreg rókájánál töltött kétnapos „edzőtábora”.
A bajnokságon végül ezüstérmesként végzett Sandrine Muzellec élménybeszámolójából szemelgettünk.

Új keret...
vagy több annál?

Hosszas fejlesztés és tesztelés után íme az első fotók.

Bruno Picot és csapata, a Raid’Air az eddigi, némileg egzotikusabb desztinációk helyett idén „csak a szomszédba”, Németországba szervezték szokásos nyár eleji ultrakönnyű hadjáratukat. Claude Delluc barátunk és fia, Anthony is a résztvevők között voltak, ők meséltek nekünk.

Ha szeptember, akkor Eger. Idén 12. alkalommal rendezte meg a Halley Kft. a már klasszikusnak számító Apollo-bulit. Ahogy megszokhattuk, most is a repülés szinte minden ágában akadt látnivaló.

Az utóbbi években nem sokat repültem motoros sárkánnyal. A hátimotor és a merevszárnyú, újabban a giró között a mostohák sorsára jutott. Az ezredforduló előtt annyira vártunk valami markáns, forradalmi előrelépést a szárnyak vagy a motorizáció vonatkozásában, hogy alighanem beleuntam.

Shuhei Seki barátunk, akiről már többször közöltünk – nemritkán élces hangvételű – írásokat, mint legutóbb a 2007. júniusi Aeromagazin hasábjain, megint dobott egyet, és nem kicsit.
Idén tavasszal elújságolta, hogy bevásárol magának egy Sport Cruisert Chip Erwintől, azaz formálisabban, a Zenairek és egyéb Chris Heintz-féle fémépítésű STOL kategóriás UL gépek és egyéb amfíbiák egykori licenc alatti gyártójától, a kunovicei CZAW-tól.

Három éve jártunk utoljára Blois-ban, akkor kicsit el is ment tőle a kedvünk. Olybá tűnt, ez a rendezvény már túl van felívelő szakaszán, valamiféle szaturációs pontra jutott, ami után csak a hanyatlás következhet.

A Dyn’Aero 2005-ben, egyik vevőjük kérésére építette meg az MCR 4S UL-változatát. Az ily módon feleslegessé vált hátsó ülések helyén sosem látott méretű csomagteret alakítottak ki (ilyesmivel eddig csak a Norman Aviation által gyártott Mini Explorer dicsekedhetett). Ahogy a Dyn’Aerótól azt megszokhattuk, a gép megalkotásakor számos olyan újítást vezettek be, melyekkel azóta a gyártó teljes termékskáláját is felszerelik.

Az időjárás viszontagságai és egyéb irányú elfoglaltságaink miatt nehéz volt időpontot egyeztetni a már hetek óta ránk váró M24 Orion átvételére. Végül május 13-án kora reggel landoltunk Bergamo repterén (persze menetrend szerinti nagyvassal), hogy néhány óra múlva már Magniékkal parolázzunk Besnatéban, délután pedig berepüljük szép új játékszerünk.

Az egri Apollo Találkozón bemutatkozott M24 Orion keltette nagy érdeklődés is jelzi, hogy ennek a régi-új légi járműnek nemcsak szimpatizánsai és szurkolói vannak szép számmal Magyarországon, de jövendőbeli pilótái is.

Lehet, hogy korai, az Orion üzemóra-számlálója alig ugrott át az ötvenen, a Calidus pedig 34-nél tart. Elég ahhoz, hogy egy markáns vélemény kialakulhasson, azt pedig meg lehet osztani az arra érdemes olvasóval, és nekünk ez a munkánk.

A 80-as években fokozatosan kivonták őket a forgalomból, sok közülük külföldre - például az Egyesült Államokba - került, ahol ma is vidáman repkednek.

Sikeres világ körüli repülés egyedül egy ultrakönnyű repülővel.

A pilótabarátságok egyszerűen szövődnek, és legtöbbször egy életre szólnak.
Több éve ismertem meg Matevz Lenarcic barátomat Szlovéniában. A Pipistrel UL-gyárban találkoztunk. Különböző szempontok szerint válogatva ugyanazokat a repülőgéptípusokat kedveltük már ismeretségünk előtt is. Lenarcic 2002-ben Zenair Zodiac típust választott világ körüli útjához. Ebben az időszakban én is Zodiac géppel repültem. Persze, hogy ismertem a nevét a www.worldtranssiberia.com internetes oldalról.

A motoros könnyű sportrepülés ULA2 ágazata az aerodinamikai úton kormányzott UL-ek, a botkormányosok. Ezek a kicsi és könnyű repülőgépek messziről nézve sokáig nem nagyon különböztek a segédmotoros siklórepülőktől, a motoros sárkányoktól. Közelebbről már feltűnt, hogy a kormányzás módja azért más. Azután szerkezetükben is kezdtek eltérni. Lassan „újból feltaláltuk a repülőgépet”, már csak az volt a kérdés, hogy a segédmotoros vitorlázó vagy mini túramotoros kategóriába lesznek-e sorolva. Nagy sajnálatomra a világ némi tétovázás után az utóbbi irányba indult.