Hátimotor Hátimotor Motoros sárkány Kezdőlap Merevszárnyú UL Forgószárnyú UL Műrepülés Videók Galéria

Version francaise Versiunea în româneste
 
Madártávlatból

Blois 2003


Idén nyáron kivételesen a franciáknál is volt nyár, olyan igazi, hosszú, forró. Állítólag leégett a jéggyár. Ezek után nem csoda, hogy kissé idegesek voltunk, amikor a nagy UL Woodstock előtti napokban bejött egy markáns hidegfront. Egész országos esőt, szelet és zivatarokat jósoltak a hétvégére. Üsse kő, mégis elindultunk Blois- ba, olyan régóta készültünk rá, hogy már nem volt az a meteorológiai jelenség ami visszatarthatott volna. Budapest és Békéscsaba vonzáskörzetéből 13-an indultunk útnak, ami még időjárástanilag sem túl jó ómen. A front csütörtökről péntekre virradó éjszaka alatt átvonult a Loire völgyén, mire mi késő délután a helyszínre érkeztünk, már csak elvétve csepergett az eső, mint amikor kirázza az ember utána. A helyszín ütközet utáni benyomást keltett, a szél alaposan megcibálta a kiállítók sátrait, a látogató repülők parkolójában pedig alig kéttucatnyi gép árválkodott. Nagy meglepetésünkre ezek zöme angol lajstrommal ellátott motoros sárkány volt.



A helyszín térképe



Nem tudtuk elképzelni, hogy ezek a bátor britek miképpen keltek át a csatornán, amikor még Párizsból sem mert senki elindulni az alacsony felhőalap, a viharos szél és a beágyazott zivatarcellák miatt. Később aztán kiderült, hogy ezek a portyázó áng-liusok több hete átkeltek a csatornán és légi úton bejárták már egész Európát Görögországtól Portugáliáig és Szicíliától Norvégiáig, a nagy összeröffenést Blois-ban persze nem hagyhatták ki útitervükből. Napokkal azelőtt megérkeztek a kastélyok völgyébe. Gépparkjuk Pegasus-okból és Mainair-ekből állt, következetesen 912-es Rotax motorokkal szerelve. Izgatottan és megelégedéssel nyugtáztuk, hogy két db. Quik is volt közöttük. Máris fellélegezhettünk. Nem jöttünk hiába. Utunk kinyilvánított célja volt, hogy élőben is láthassuk, és ha lehet, ki is próbáljuk a nagy újdonságot, a csodát. Nem volt nehéz felfigyelni rá. Kis túlzással olyan volt, mintha egy 737-es Boeingre tévedésből valaki Cessna szárnyakat szerelt volna. Extázisban ugráltunk körülötte, egészen addig, amíg el nem kezdtük tapogatni. És attól kezdve nem értettük a dolgot. Várakozásainkkal ellentétben nem volt feszes a szárny. Arra számítottunk, hogy olyan lesz mint a sámán dobja. Különösen a belépőél. De nem. És nem volt hegyes a szárnyvég, még csak nem is elliptikus, mint a Spitfire-é. Csak éppen pici volt, nagyon. Zavarodottan mentünk tovább, Pamacs olyan képet vágott, mint aki Sharon Stone ágyából a frigiditás friss tapasztalatával kászálódik ki. Ezek után
érthető, hogy a kemping kerthelyiségében le kellett nyomnunk néhány üveg tájjellegű bort. A folytatás eléggé össze és elmosódott, van akinél el-elszakadt a film. Másnap reggel alacsony és megrázóan sötét felhőalapra ébredtünk, de a szél már nem volt viharos. El is kezdtek szállingózni a különféle repülő szerkezetek, tömött sorokban érkeztek azok a gyáva látogatók, akik a közutat választották. A legtöbben persze kivártak, az átrepülés esélyében bízva. Szombaton így nem volt tömegnyomor a kiállítóknál. Ezek így szolgálatkészen és ráérősen adtak felvilágosítást. Ahogy telt az idő, úgy vált egyértelművé, hogy azok jártak jól, akik kivártak. Bár a felhőalap maradt sejtelmesen sötét és alacsony, időnként felszakadozott, és a légi zarándoklást nem akadályozta csak stresszes színe. Napnyugtára félig megtelt a látogató légijárművek parkolója. Addig azonban hatvanszor végigjártuk a nyolcszáz méter hosszú dupla kiállító sátorsort. Volt amit látni. Ha nagyon markáns újdonság nem is volt, majdnem mindenki eljött. Továbbiakban úgy mutatom be a látottakat, ahogy első alkalommal végigjártam. Olvasóm így virtuálisan látogató lehet.

A sátorsor kemping felöli végén, a látogató légijármuvek parkolója után, az egyre kevesebb meggyőződéssel kiállított Hirth motorok sátra mellett volt a Mini Explorer, Hubert de Chavigny zseniális találmánya, a repülő lakóbusz, (bár én inkább repülő sátorról beszélnék). Ez egyfajta legnagyobb törpe, vagy legkisebb óriás, ami megtévesztő méretei ellenére lazán belefér az UL kategóriába.

Két kalandorlelkű légivándor számára mosdóval és kényelmes fekvőhellyel felszerelt szabadság-fegyver, amibe még két kerékpár is bepakolható. Repülés közben nem lehet a fekvőhelyet használni, attól ugyanis igencsak faroknehézzé válna.




Utána következtek a Tecnam gépei, náluk az egyetlen újdonság az volt, hogy a kivitelezés minősége elfogadhatóvá vált.



A Csehek következtek a Kappa Sova-val. Sajátos esztétikumával ez a repülő valahogy nem tud átütő sikert elérni, pedig minden részletében lecsiszolódott, kivitelezése példamutató.


Nem kellett sokat várni a nagy meglepetésre, az Apollo Fox is ott állt, egyáltalán nem jött zavarba a díszes társaságtól. Bár a svájci ember, aki forgalmazza, arcpirító nyereségrést pakolt a gyári árra, még így is óriási volt iránta az érdeklődés, alig lehetett képet készíteni róla, úgy körbeállták. Kettős kár, hogy az egriek nem tudták saját színben kiállítani, illetve, hogy Molnár Zoli sem tudott személyesen kijönni, biztos ott helyben elszívott volna egy pakk cigit a sárga Foxmadár szívfacsaró szépségétől.










A Tetras jól bevállt és kiforrott gépei után az Allegro SW és az Ecolot következett. Az icipici Junior-ba is sikerült begyömöszölni idénre a 100 lovas Rotax-ot.


A Comco az idén már nem is hozta csak az Ikarus C42-est, bár ez is csak a dinoszauruszok között számíthat már pálmára. Pedig milyen jól repül, milyen zseniálisan ki van találva az a gépmadár! De hát a divat, az nagy úr...

A Jabiru négy és hathengeres motorokkal parádézott. A repcsik, különösen a fülkék méretei meghökkentőek, Karinthy Frigyes szövege jutott eszembe, amikor bepréseltem magam az egyikbe: "A földgolyón belül van egy másik golyó, sokkal nagyobb, mint a külső". A kényelmes űlésben elhelyezkedve ugyanis már egy csinosabb utast is el tudtam volna képzelni magam mellett.

Az Aerotrophy standján egymás mellett volt a full karbon TL Sting, a teljesen fémépítésű A 22 és a csőváz-vászonborítású Eurofox. Még kér a nép? A háttérben felszálláshoz sorban álló gépek láthatóak.

A Team Eurostar szemlátomást a frusztrált IFR pilóták kegyeit kereste.










Mire idáig eljutottunk egyik repülőről a másikra döngicsélve, magunk mögött hagytunk jó néhány légcsavart, motort, fedélzeti műszereket és kommunikációs eszközöket, mindenféle könyveket és sajtótermékeket, olajakat, adalékokat, rep-konfekciót, sisakot, biztosítást és egyéb szuveníreket árusító standot,



de ezek közül egyedül Karine Bouveroux-ra fecsérelném itt az időt, és nem is annyira mediterrán hangulatú bájaira, hanem az általa már interneten keresztül is forgalmazott fedélzeti műszerekre és kellékekre.

A pálya (és a sátorsor) egyharmadánál az Air Creation trájkjai vártak. És ott volt élőben az Ixess. Pamacs mohón habzsolta látványát és minél több részletre figyelt fel, annál lelkesebbé vált. Igen, megegyeztünk benne, hogy ebben a szárnyban van új, van ötlet, még az is lehet, hogy zsenialitás.




Tovább haladva a Fly Castelluccio és a Fly Products standján csodálhattuk a pazar felhozatalt. Többféle motorizáció, több méretű, két-háromtollú légcsavarral szerelt, roppant elegáns hátimotorok, és persze az új Diavolo nevű trájk. Csak ne lenne bennem ez a bolond előítélet az olasz termékek iránt...

Mellettük diszkréten feszítettek a Miniplane-es srácok. Amit kiállítottak, az érdekes, ötletes de nem túl bizalomgerjesztő volt, nem csak a kivitelezés hozzávetőlegessége, a használt anyagok minősége, hanem az egész szerkezet fragilis aspektusa miatt.

Ha már a PPG-k nél tartottunk, értelemszerűen következett Yves Hélary, a mozgalom egyik leglelkesebb és legmeggyőzőbb alakja. ő is többféle hajtóművet szerel testre szabott keretbe, igény szerinti ernyőbekötéssel, nem is tudom, hogy oldják meg a garanciális és a szervizkérdéseket ilyen változatos termékskála mellett.



Standjukkal szemközt volt a Back Bone, és Thierry Simonet, az RDM nevű motorok atyja, személyesen. Jó nagy darab ember, modora is elég darabos. Hajtóművei ígéretesek, de minden felhasználó panaszkodik rá, hogy semmiféle garanciális problémát nem lehet nála érvényesíteni , márpedig ilyen jellegű gondokban új fejlesztések esetén sosincs hiány.

A VLD standján volt kiállítva ez a hátimotor, a következő szöveggel: Ára 4999 Euro.
A létező legdrágább PPG. Ha nem érted, hogy miért, húzzál innen és vegyél meg egy másikat. Bevalom, én nem értettem egész pontosan. Megpróbáltam felemelni két kézzel, egyértelmű volt, hogy még nem reggeliztem.





A Dominique Chollou által gyártott Reflex-ek ennél több önkritikával és változatos erőforrásokkal már sokkal érdekesebb alternatívát képviselnek.

A Cosmos motoros sárkányai következtek. Megállt náluk az idő, jó néhány éve már. Annyit tudtak elérni, hogy a 912- es Rotaxot belezsúfolták egy ősöreg trájkba és egy 12,9 m2-es szárnyat akasztottak rá. Hihetetlen, de repül, és amint erről a gyári berepülőpilóta kűrje tanúskodott: nagyon látványosan, még az is lehet, hogy jól: egy személlyel és kevés benzinnel legalábbis. A másik nagy újítás ez a sajátos ízlésvilágú, 70-es éveket idéző burkolt trájk. Elég sokan derültek rajta, mondhatnánk: kevesen állták meg röhögés nélkül.

Az ukránok szép reményű Aeros-a után


a Chapelet művek következtek az Inox vázra épített BMW motoros taxival. Igen strapabíró és csendes jószág, de tömegadatai repülési tulajdonságait nem segítik.

Az ICP még mindig erőlteti a japán HKS erőforrást, az egykor sokakat lázba hozó kéthengeres négyütemű boxermotort, amiben majdnem mindenki csalódott már.


582-es Rotax-al szerelt masinájuk árfekvése barátságos, de a részletekre nem szabad odafigyelni. A Savannah, az ICP "zászlóshajója" igen látványosan repült, szembeszélben már-már úgy tűnt mintha tolatna.

A részletek és a kivitelezés tekintetében a Pipistrel gépek tökéletesnek nevezhetőek. Szendrői Mihály, békéscsabai útitársunk már kifele jövet meggyőzte magát, hogy neki a Virus kell és semmi más, de azért szerette volna megmártani a levegőben. Erre azonban nem került sor, Philippe Zen, a francia díler, aki mint versenyző is összeférhetetlenségéről és savanyú modoráról volt híres,
most is hozta a formáját. A bal oldali képen pont a Virust-t repüli, pontosabban bűvöli, a földön hátulnézetben pedig a Sinus látható.


A Sauper Aviation a régi és az új modellt is felvonultatta, nem kétséges, hogy ezek inkább haszonlégijárművek, feladatkörük mezőgazdasági, katonai, nem kedvteléscentrikus.

Otto Funk gépei, az FK9, 12, 14-esek hozták a német repülőgépiparral kaocsolatos elvárásainknak megfelelő színvonalat, illetve árfekvést.







A Dynaero standján maga Christophe Robin fogadta a nagyérdeműt. Bár nem UL gép, a négyszemélyes MCR4-et is kiállították.



Érdekes elképzelés ez a Da Vinciről elnevezett trájk, 100 lóerős motorjával világkörüli útra való.


A DKL Airlight sátrát szombaton üresen találtuk. Charles Guérin, a "lángelme" több órával azelőtt elindult Rouenből a 6-os szériaszámú géppel, azóta se kép se hang, már rég meg kellett volna érkeznie. Mindenki feszült volt a standon, mi is zavartan álltunk odébb. Másnap délutánra már ott volt a gép, és "Karcsi" is, épen és egészségesen. Az olasz digitális műszerfal adta be a kulcsot. Sebesség, magasság, később navigációs adatok nélkül még vállalta eleinte a repülést, de amikor a motorról sem kapott már semmilyen infót, feladta. Kínos lett volna a vadiúj 912S-t besütni. A szárny előtt álló, nem túl bizalomgerjesztő fickó, pont ezt magyarázza. A látszat ellenére ő a géniusz, a maga nemes egyszerűségében...


Az Aquilair gépei változatos feladatkörökben alkalmazhatóak, érdekességük, hogy kit-ben is megvásárolhatóak...

A sátorsor déli legvégén ismét merevszárnyú következett, a Guépard, ők sem tudtak ellenállni a 100 lóerő kísértésének. Kínálnak azért ésszerű motorizációt is könnyű csőváz-vászonborítású gépükhöz, az 582-est.








Visszafele indulva a második, hátsó sátorsoron ismét minirepülőgépek következtek. A Pioner 200-as és 300-as megint csak az olasz merevszárnyú UL gyártás színvonalát dícsérte, az ötlet, a stílus és a koncepció terén mindenképpen.



A spanyol Toxo valóságos kis racer, itt a Jabiru motoros változatot mutatták be. A behúzható futós változatot nem hozták el, elég, ha az alacsony sebességtartományban kétes az UL identitásuk, legalább a minimális tömegadatok fejezeténél akartak hihetőnek tűnni.


Az Impulse úgy látványában, mint a bemutató repülés során nyújtott látványosságokban elbűvölő volt.


A repülő Forma1-esek után a Zenair gépei végre UL-esebb lelkivilágot tükröztek.


Ismét hátimotor következett, A francia-Belga határ mellől jött a felettébb fiatal társaság. Aero Nord ULM a nevük. Amatőr, mondhatni gagyinak tűnő szerkezeteiknek megkérték az árát. Felpróbáltam őket, be kell ismernem, könnyűek és kényelmesek voltak.











Megérkeztünk a cseh repülőgépgyártáshoz. Az Urban Air által gyártott Samba a legjobb kompozit gépek között is állja a sarat. Az én különbejáratú filozófiámnak azonban jobban megfelelnek Thomas Podesva gépei, a Piper Cub UL kategóriás replikája, és legfőképpen a Trener Baby.



Némi metaforával úgy éreztem, hogy ez a gép zárhatja is a sort, innen már nincs ahova tovább menni. Én megérkeztem. Persze ez merő szub-jektivitás. A hátsó soron hátra volt még az használt gépek kiállítása és az alkatrészbörze. A gurulóutak és a közönség közötti réten volt jó néhány autógiró is, ezekhez (sem) értek, ezért nem is fűzök kommentárt a képhez.


Amint erre már célozgattam, nem csak statikus látványban volt részünk. A legtöbb kiállító a levegőben is bemutatta portékáját, természetesen olyan pilótákat hívtak meg a bemutató repülésekhez, akik mindent ki tudtak facsarni gépeikből. Volt közöttük műrepülő bajnok, mindenféle Mirage-okon több tízezer órát repült katona, és természetesen Philippe Zen is, az ötszörös UL világbajnok, aki az általa Franciaországban forgalmazott Pipistrel termékek közül a Virus-ból hozta ki a művészetet. Latin vér, vagy a repülés mámora, de a pilóta briefingen többször és vérfagyasztóan hangoztatott: "...nincs hatvan foknál jobban bedöntött forduló, nincs 30 m-nél alacsonyabb repülés, nincs semmiféle extrém vagy műrepülő figura..." jellegű utasítások ellenére volt ott minden, amitől tágul a szem és lekoppan az áll. A vezetőség csóválta ugyan a fejét és a hangosbemondóból áradó szakértő kommentárba is bele volt szőve itt-ott egy kis dorgálás, de francia UL berkekben mindenki ismer mindenkit, így a bizalom hitelkeretébe belefértek a látottak, azt az egyet kivéve, amikor a közönség fölé is berepült egy túlhevült tesztpilóta. Sem ő, sem a bemutatott típus nem repültek többet.











A leglátványosabb repülést végül nem egy kereskedelmi áruforgalomban levő géptől kaptuk, hanem egy Jetbug nevű sugárhajtóműves gyalogsárkánytól. Kisméretű, a légi céllövészethez használt katonai repülőmodell sugárhajtóművet szereltek a kolontos ángliusok egy Doodle Bug-ra. 8 kg önsúly fejében 40 kg tolóerőt kaptak, és olyan hamisíthatatlan hangot, hogy én magam is Le Bourget-ban vagy a Kecskeméti repülőnapon éreztem magam. Kár, hogy hazánk illetékes döntéshozói nem figyeltek fel erre a légijárműre időben, mert gazdasági lehetőségeinket tekintve ez a gép érvényes alternatívája lehetne a Gripen-nek. (A légi utántöltés kérdése azért még tisztázandó...)



A bemutató repülések szüneteiben pedig ki lehetett próbálni a portékát. A divatos cuccok, mint például az Air Creation Ixess szárnyának a sátoránál sorba kellett állni a tesztrepülésre feliratkozáshoz és az is igaz, hogy a nagy közönségsiker miatt elég impertinens módon viselkedtek Gilles Bru emberei, de azért három hunnak is sikerült kipróbálni a meseszárnyat, (amit úgy értek, hogy elég sok benne a mese). A Cosmos standján már lényegesen kisebb volt az érdeklődés, de azért repültek az ő gépeik is. Szombat este aztán a farm gigászi csűrében hatalmas buli volt, több száz látogató fizetett be a középszerű, de annál drágább vacsorára. Mi is áldoztunk az üzlet oltárán, majd sátorba tántorogtunk.
Másnap reggel jól kezdődött a nap. Mire a kávét és a croissant-ot beporlasztottuk, a látogató gépek parkolója megtelt, sok olyan gép volt, amilyent a kiállítók standjain is meg lehetett volna csodálni. Lépteim ellenállhatatlanul a Quik-hez vittek,
és szerencsémre pont ott találtam gazdáját, amint épp induláshoz készülődött. Skóciából indult haverével, közel két hónapja. már összerepültek 3500 mérföldet az öreg kontinensen. Mark Allen, mert hogy ő volt az személyesen, már több mint nyolcvan órát repült a Quik-el, és tökéletesen meg van vele elégedve. Korábban Pegasus Quantummal repült, amiről csak jót tud mondani, de a Quik-hez képest az már fiáker. Barátja, ahogy ő nevezte, "wingman"-je (szárnysegédje) mai napig azzal repül, nem könnyű tartaniuk a köteléket. ő lassúra trimmelve és alacsony fordulaton repül, a másik gépen pedig gyorsra trimmelve, hasra van húzva a trapéz, a Rotax pedig üveghangon pörög. Reptérről reptérre vagy egyik UL bázisról a másikra döngicsélve vakációznak. Napi 2-3 órát töltenek a levegőben, max 4 és felet egy alkalommal. GPS, ICAO 500-as térkép, mágneses iránytű, stopperóra és fedélzeti NDB locator
segíti tájékozódásukat. Ha másképp nem megy, útra, vagy út mellé szállnak le, benzinkútnál tankolnak. Félóra dumálás után megígérték, jövőre Magyarországra jönnek.
Hagytam őket cuccolni és a szervezők konténerirodájába siettem, ahol már vártak Tomas Podesvaék. Némi porhintés után sikerült elintézni, hogy lehessen repülni a cseh lajstromban levő Trener Babyvel. Egy álom volt. Már a hajtómű jellegzetes Walter-es hangja is arról biztosított, hogy igazi trener-érzésban lesz részem. Bejött. A mini 226-os legalább olyan érzékien repül mint a nagy. Felszálláskor feleakkora távolsággal beérte, mint a HA-SAM, emelkedett becsületesen, utazósebessége 2500-as fordulaton 180 km/h volt, pedig már jó meleg volt, a levegő pedig kellően híg. Ívelőlap nélkül 70 körül esett át, ívelőlappal és egy kis gázzal megtámasztva 60-al repült még. Csak a golyót nem sikerült becsületesen ott tartani középen, de ezt azért, mert a bot túl szorosan volt illesztve és a finom mozdulatokat nem érzékelte. A pozitív műrepülő figurákat jókedvűen csinálta, minden
gonosz szándék távol állt tőle. A negatívaktól viszont eltanácsolt a gyári pilóta, a porlasztó, amivel ezt a motort szerelték, nem volt alkalmas rá. Behe-lyez-kedés 80-al a 140 helyett, rövid kilebegtetés, a hárompontos leszállás könnyebb, mint az 526-os Trenerrel. A fékezés viszont kevésbé volt hatékony, mint a naggyal. Amint hátra toltam a kabintetőt, végigáramlott rajtam az a bizonyos érzés. Ha csak ezért is jöttem ki Blois-ba, immár ötödször, már csak ez megérte.

Közben lassan beindult a nap. Az idő is. Hidegfront utáni jó kis konvekcióval és mérsékelt széllel. A bemutató repülések szüneteiben keresztezték egymást az érkező és a távozó gépek. A markánsan termikes időjárás ellenére a hátimotorok folyamato- san repültek, csukásnak vagy egyéb barátságtalan ernyőviselkedésnek híre hamva sem volt. Az új fejlesztésű, ún. autostabil, "S" profilú ernyők rá se hederítettek a turbulenciára, a függőleges légmozgásokra.
A 11 órás szünetben aztán sikerült kipróbálnom az iXesst is, mégpedig a 912-es motorral.
A trájkot ismertem, XP 15-ös szárnnyal szerelt Clipperrel több mint 400 órát repültem az évek során. A gyors és fordulékony szárnyakról is van fogalmam, 1999 óta XP 12-essel repülök. Igazából nem is tudtam, mi újat adhat nekem ez a szárny az XP 15 kezessége és a 12 dinamizmusa után. A ket- tőnek az ötvözetét, gondoltam. Miután kivártuk sorunkat az érkező és induló gépek között, végrehajtó és fel. A 912-esnek kö- szönhetően a gurulási úthossz nem volt hosszú. Ilyesmi lehet, amikor a gőzkatapult indít a repülőgépanyahajó fedélzetén. Az emelkedés már objektíven mérhető volt, két személlyel és 6000-es fordulaton, 100 km/h mellett stabil 7 m/sec-ot olvastam digitális variómon. Ez már korrekt, gondoltam. A biztonságos magasságot elérve és az iskolakörtől tisztes távolságban kivettem vízszintesbe és elkezdtem fordulózni. 30, 60 majd 90 fokos bedöntésű fordulókat illetve fordulóváltásokat csináltam. Stabilan repült a szárny, bármilyen bedöntésnél el lehetett engedni a trapézt, folytatta a fordulót, motorral jól megtámasztva még magas- ságvesztés nélkül is. Fordulóból kivételhez ugyanakkora erőfeszítés kellett, mint a bevitelhez. És az bizony kellett, nem is kevés. Fordulóváltás 45 fokról 45 fokra nekem nem jött össze kevesebb mint 3 másodperc alatt, pedig vagyok olyan erős helyből, mint az Air Creation pilóták nekifutásból. ők mégis azt állítják, hogy 2,5 sec alatt meg lehet csinálni. Biztos nem izomból, hanem idegből. Vagy agyból. De ez valójában mindegy. Az XP 12 nagyságrendekkel fordulékonyabb. Ha nem csak a szakirodalomból ismerném a második világháborús warbird-öket, állíthatnám, hogy az iXess úgy aránylik az XP 12-höz, mint a P47-es Thun- derbolt a Spitfire MK IX-hez. A "Jug" -hasonlatot a leborítás és a zuhanóspirál is alátámasztották. Lefele bestiálisan gyorsult a gép, a varió ilyenkor -20-felé is elment, felvételkor pedig érezhetően nyúlt a szárny a G-k alatt. A gyári pilóta a hátsó űlésen, aki egyébként maga Gilles Bru volt, rám is szólt, hogy figyeljek oda, mert ezeknél a manővereknél nagyon hajlamos a szárny megha- ladni a VNE-t és akkor vezethetetlenné válik. A legnagyobb vízszintes sebesség a fedélzeti műszer szerint 150 km/h körül volt. Kevesebbnek tűnt, de lehet hogy azért, mert elszoktam már a burkolt trájkoktól. A kényelmes utazósebesség, ami szerintem egyedül releváns adat egy ilyen túragépnél, 125 km/h körül volt, 4000 fordulat/perc körül. Ez fenntartás nélkül tetszett. Az alacsony sebességtartományról annyit, hogy koppra kitolt trapézzal nem sikerült átesést elérni, sem gázzal, sem anélkül. Lifteztünk lefele, míg a szárny túrta a levegőt, de még csak arra sem volt hajlamos hogy lebillenjen. Dinamikusan vagy fordulóban nem próbálkoztam áteséssel, de meg vagyok győződve, hogy viselkedése nem lett volna barátságtalan. Visszafele menet a hosszúfalon süllyedőben meglengettem padlógázon, harmadik oszcillációban alig - 4-es varió mellett 160-at mutatott a vekker, amit a franciák "badin"-nak becéznek. Itt már éreztem a menetszelet. A kormányerők jelentősek voltak, de semmi perverzitás nem érződött. Gilles ingerülten szólt rám, lekaptam a gázt és szépen finoman visszalassultunk a behelyezkedési sebességre, amit 100 km/h körül éreztem természetesnek. Ez több mint kétszer annyi időbe telt, mint mondjuk az XP 15-el 140- ről 80-ra lelassulni, ami szintén a leg- nagyobb és a leszállósebesség értékeknek felel meg. Valóban jól siklik ez a szárny. Fináléban volt egy kis turbulencia, de a szárny érezhetően arra törekedett, hogy ki- simítsa. Laposan jöttem be, kilebegtetéshez kicsit megtámasztottam gázzal, tökéletes "kiss landing" lett belőle. Meg voltam hatódva. Kigurultunk a parkolóba,
kiszálltunk. Megdicsértem a gépet, megjegyeztem, hogy az 582-essel biztos még könnyebb, homogénebb lenne. Apropó, kérdeztem Gillest, mennyi benzin van a 60 literes tankban? Nem tudom, nézzük meg, válaszolta. Belenéztem a beöntőnyíláson keresztül, ez az egyetlen praktikus módja a Clipperen, hát alig volt is benne vagy két liter. Ennyit a repülés előtti ellenőrzésről...
Azt kell mondanom, hogy az iXess feltétlenül többet tud végsebességben, siklószámban és stabilitásban, mint eddigi Air Creation szárnyaim, az XP 12-t talán mégsem adnám oda érte. De ez valószínűleg azért van, mert a nagy túrázásokon, a repülés ezen válfajának létértelmén sajnos én már túl vagyok, amolyan operett- motorossárkánypilótaként megelégedek azzal, hogy néha felugorjak az égbe fetren- geni egy picit. Blois-ba is már a Malévval repülök. Pedig az iXessel, hát bizony, gyermekjáték volna.
Ennyi dióhéjban a 2003-as Blois. Sok régi haverral összefutottunk. Kaptunk még egy évet. Ha isten életet ad (a francia úgy mondja: kölcsön), jövőre is megyünk. Aki teheti, menjen motoros sárkánnyal, UL merevszárnyúval, vagy akár motoros ernyővel. Én ott várom.


Az iXess felülnézetben




 
Belépés
   

Kapcsolódó linkek
   

Hír értékelése
   

Parancsok
   


backgammon instructions (Értékelés: 1)
Szerző: paulpaaterson Dátum: 2006. május 05. péntek, 21:18
(Profil | Üzenet küldése)
backgammon instructions [bybackgammongameen.blogspot.com] Fame is a vapor; popularity an accident; the only earthly certainty is oblivion. -- Mark Twain




motorola razor downloads (Értékelés: 1)
Szerző: paulpaaterson Dátum: 2006. május 06. szombat, 03:03
(Profil | Üzenet küldése)
motorola razor downloads [whosamsungrealtonesan.blogspot.com] You will forget that you ever knew me.




backgammon tip (Értékelés: 1)
Szerző: paulpaaterson Dátum: 2006. május 06. szombat, 04:57
(Profil | Üzenet küldése)
backgammon tip [whoplaybackgammononlinefreean.blogspot.com] Clothes make the man. Naked people have little or no influence on society. -- Mark Twain




casino gambling gaming (Értékelés: 1)
Szerző: paulpaaterson Dátum: 2006. május 06. szombat, 14:47
(Profil | Üzenet küldése)
casino gambling gaming [thesilvertonhotelandcasinoat.blogspot.com] Zounds! I was never so bethumped with words since I first called my brother's father dad. -- William Shakespeare, "Kind John"




order viagra (Értékelés: 1)
Szerző: paulpaaterson Dátum: 2006. május 23. kedd, 14:38
(Profil | Üzenet küldése)
cialis [cialis.src21.net] - cialis viagra [viagra.src21.net] - viagra phentermine [viagra.src21.net] - phentermine phentermine online [cialis.src21.net] - phentermine online buy levitra [cialis.src21.net] - buy levitra generic viagra [phentermine.src21.net] - generic viagra buy adipex [viagra.src21.net] - buy adipex order adipex [viagra.src21.net] - order adipex generic adipex [cialis.src21.net] - generic adipex adipex phentermine [phentermine.src21.net] - adipex phentermine levitra [phentermine.src21.net] - levitra adipex [viagra.src21.net] - adipex weight loss [cialis.src21.net] - weight loss generic levitra [phentermine.src21.net] - generic levitra phentermine canada [viagra.src21.net] - phentermine canada order levitra [cialis.src21.net] - order levitra order viagra [phentermine.src21.net] - order viagra Try to relax and enjoy the crisis. -- Ashleigh Brilliant




poker games (Értékelés: 1)
Szerző: paulpaaterson Dátum: 2006. május 24. szerda, 21:30
(Profil | Üzenet küldése)
poker [poker.src21.net] - poker online poker [online-poker.src21.net] - online poker texas hold em [online-poker.src21.net] - texas hold em online casino [internet-poker.src21.net] - online casino casino games [poker.src21.net] - casino games blackjack [internet-poker.src21.net] - blackjack texas holdem [poker.src21.net] - texas holdem party poker [vegas-casinos.src21.net] - party poker video poker [vegas-casinos.src21.net] - video poker poker rooms [casinos.src21.net] - poker rooms casino [vegas-casinos.src21.net] - casino strip poker [vegas-casinos.src21.net] - strip poker online gambling [online-casinos.src21.net] - online gambling poker games [online-casinos.src21.net] - poker games You will be Told about it Tomorrow. Go Home and Prepare Thyself.




equity loan (Értékelés: 1)
Szerző: paulpaaterson Dátum: 2006. május 27. szombat, 01:14
(Profil | Üzenet küldése)
loans [loans.src21.net] - loans refinancing [refinancing.src21.net] - refinancing lenders [lenders.src21.net] - lenders auto loan [loans.src21.net] - auto loan loan [refinancing.src21.net] - loan mortgage loans [lenders.src21.net] - mortgage loans car loan [refinancing.src21.net] - car loan financing [lenders.src21.net] - financing student loan consolidation [refinancing.src21.net] - student loan consolidation personal loan [lenders.src21.net] - personal loan payday loan [loans.src21.net] - payday loan loan consolidation [loans.src21.net] - loan consolidation student loans [loans.src21.net] - student loans student loan [refinancing.src21.net] - student loan mortgage loan [loans.src21.net] - mortgage loan college loans [lenders.src21.net] - college loans refinance loans [lenders.src21.net] - refinance loans equity loans [loans.src21.net] - equity loans equity loan [loans.src21.net] - equity loan Don't look now, but the man in the moon is laughing at you.




forex strategies (Értékelés: 1)
Szerző: paulpaaterson Dátum: 2006. május 29. hétfő, 22:49
(Profil | Üzenet küldése)
casino indian thunder valley [the7casinoonlinesultana.blogspot.com] - casino indian thunder valley bus casino niagara tour [the7casinoonlinesultana.blogspot.com] - bus casino niagara tour casino hotel job las vegas [the7casinoonlinesultana.blogspot.com] - casino hotel job las vegas casino employment indiana [the7casinoonlinesultana.blogspot.com] - casino employment indiana card casino game poker stud [encardcasinogamepokerstudfor.blogspot.com] - card casino game poker stud phone composer [thephonecomposerat.blogspot.com] - phone composer ringtone cingular [thephonecomposerat.blogspot.com] - ringtone cingular crazy frog racing [thephonecomposerat.blogspot.com] - crazy frog racing crazy frogs video [thephonecomposerat.blogspot.com] - crazy frogs video ringtones 100 [thephonecomposerat.blogspot.com] - ringtones 100 Screensaver [comscreensaverof.blogspot.com] - Screensaver mortgage loans [enmortgageloanswhere.blogspot.com] - mortgage loans loans and bad credit [enmortgageloanswhere.blogspot.com] - loans and bad credit wells fargo loans [enmortgageloanswhere.blogspot.com] - wells fargo loans perkins loan [enmortgageloanswhere.blogspot.com] - perkins loan loans bad credit [enmortgageloanswhere.blogspot.com] - loans bad credit casino hard rock tampa [incasinohardrocktampathis.blogspot.com] - casino hard rock tampa avi casino resort [incasinohardrocktampathis.blogspot.com] - avi casino resort casino marketing online [incasinohardrocktampathis.blogspot.com] - casino marketing online casino county diego san [incasinohardrocktampathis.blogspot.com] - casino county diego san arizona casino fort mcdowell [incasinohardrocktampathis.blogspot.com] - arizona casino fort mcdowell cialis [encialisfrom.blogspot.com] - cialis nasonex [encialisfrom.blogspot.com] - nasonex cheap viagra [encialisfrom.blogspot.com] - cheap viagra cheap carisoprodol [encialisfrom.blogspot.com] - cheap carisoprodol buy nordette online [encialisfrom.blogspot.com] - buy nordette online forex [whoforexhow.blogspot.com] - forex forex forum [whoforexhow.blogspot.com] - forex forum trading forex [whoforexhow.blogspot.com] - trading forex currency forex [whoforexhow.blogspot.com] - currency forex easy forex [whoforexhow.blogspot.com] - easy forex ringtone samsung [isringtonesamsunghow.blogspot.com] - ringtone samsungTovább...




interest only loans (Értékelés: 1)
Szerző: paulpaaterson Dátum: 2006. június 03. szombat, 12:15
(Profil | Üzenet küldése)
cheap celebrex [oncheapcelebrexon.blogspot.com] - cheap celebrex automobile loans [deautomobileloanswas.blogspot.com] - automobile loans mobile ringtones samsung [bemobileringtonessamsungwho.blogspot.com] - mobile ringtones samsung cd [wascdby.blogspot.com] - cd cafe casino hard rock [whocafecasinohardrockthe.blogspot.com] - cafe casino hard rock free nokia ringtones [aboutfreenokiaringtonesabout.blogspot.com] - free nokia ringtones audio [whoaudioabout.blogspot.com] - audio free online backgammon [fromfreeonlinebackgammonby.blogspot.com] - free online backgammon bonus casino code free [itbonuscasinocodefreeon.blogspot.com] - bonus casino code free r&b ringtones for [wwwrbringtonesforund.blogspot.com] - r&b ringtones for forex charting [thatforexchartingbe.blogspot.com] - forex charting buy tramadol [inbuytramadolwhen.blogspot.com] - buy tramadol company poker tournament [fromcompanypokertournamentthe.blogspot.com] - company poker tournament construction loan [whatconstructionloanwas.blogspot.com] - construction loan casino casino internet [wascasinocasinointernethow.blogspot.com] - casino casino internet refinancing loans [fromrefinancingloanscom.blogspot.com] - refinancing loans free poker tour world [byfreepokertourworldcom.blogspot.com] - free poker tour world video crazy frog [anvideocrazyfrogwww.blogspot.com] - video crazy frog online forex [asonlineforexund.blogspot.com] - online forex interest only loans [whatinterestonlyloansof.blogspot.com] - interest only loans Domestic happiness and faithful friends.




fast cash loans (Értékelés: 1)
Szerző: paulpaaterson Dátum: 2006. június 05. hétfő, 11:30
(Profil | Üzenet küldése)
mg forex [howmgforexas.blogspot.com] - mg forex afghanistan [undafghanistanor.blogspot.com] - afghanistan backgammon strategy [frombackgammonstrategywhen.blogspot.com] - backgammon strategy poker site [depokersiteare.blogspot.com] - poker site how to play backgammon [behowtoplaybackgammonwith.blogspot.com] - how to play backgammon yahoo backgammon [ityahoobackgammonas.blogspot.com] - yahoo backgammon forex managed accounts [withforexmanagedaccountsto.blogspot.com] - forex managed accounts wallpaper [ofwallpaperen.blogspot.com] - wallpaper forex arbitrage [aboutforexarbitragewith.blogspot.com] - forex arbitrage banks [bebanksa.blogspot.com] - banks casino free game java [incasinofreegamejavafor.blogspot.com] - casino free game java viagra [areviagraare.blogspot.com] - viagra french composer [enfrenchcomposerare.blogspot.com] - french composer em gift hold poker texas [theemgiftholdpokertexasin.blogspot.com] - em gift hold poker texas www day traders com [ofwwwdaytraderscomwww.blogspot.com] - www day traders com loan calculator [withloancalculatorcom.blogspot.com] - loan calculator loans property [comloanspropertyof.blogspot.com] - loans property forex jobs [thisforexjobswww.blogspot.com] - forex jobs loan payment [deloanpaymentfrom.blogspot.com] - loan payment fast cash loans [atfastcashloansla.blogspot.com] - fast cash loans Your true value depends entirely on what you are compared with.




buy celexa (Értékelés: 1)
Szerző: paulpaaterson Dátum: 2006. június 28. szerda, 22:27
(Profil | Üzenet küldése)
forex world [laforexworldit.blogspot.com] - forex world samsung real tones [whosamsungrealtonesan.blogspot.com] - samsung real tones global forex trading [theglobalforextradingwho.blogspot.com] - global forex trading celebrity poker tournament [arecelebritypokertournamentbe.blogspot.com] - celebrity poker tournament california casino morongo [bybuyvaltrexde.blogspot.com] - california casino morongo forex live [laforexlivecom.blogspot.com] - forex live forex investments [aforexinvestmentswhen.blogspot.com] - forex investments forex online trading [aboutforexonlinetradingcom.blogspot.com] - forex online trading sony [ofsonyfrom.blogspot.com] - sony forex investments [aforexinvestmentswhen.blogspot.com] - forex investments play free poker game online [itplayfreepokergameonlineas.blogspot.com] - play free poker game online napster [bynapsteris.blogspot.com] - napster cheap aciphex [whocheapaciphexof.blogspot.com] - cheap aciphex fioricet [befioricetor.blogspot.com] - fioricet backgammon old [onbackgammonoldwas.blogspot.com] - backgammon old loans in uk [ofloansinukin.blogspot.com] - loans in uk forex account [comforexaccountwww.blogspot.com] - forex account asian [asasianis.blogspot.com] - asian cheap paxil [thecheappaxilde.blogspot.com] - cheap paxil loans and bad credit [thatloansandbadcreditbe.blogspot.com] - loans and bad credit backgammon strategy [thebackgammonstrategyit.blogspot.com] - backgammon strategy free online backgammon [byfreeonlinebackgammonund.blogspot.com] - free online backgammon adipex [theadipexthat.blogspot.com] - adipex cheap soma [ischeapsomawww.blogspot.com] - cheap soma buy celexa [isbuycelexaat.blogspot.com] - buy celexa Q: How do you save a drowning lawyer? A: Throw him a rock.



Tartalomkezelő rendszer: © 2004 PHP-Nuke. Minden jog fenntartva. A PHP-Nuke szabad szoftver, amelyre a GNU/GPL licensz érvényes.
Oldalkészítés: 0.12 másodperc