– Az elmúlt két évtizedben a szabad (és minden más) idõm nagy részét a repülésre áldoztam, amit nem is bántam meg – mondja Szabó Péter. – Saját repülésem mellett rendszeresen oktatok, és egy klubnyi ember ügyes-bajos dolgait segítek rendezni. Az nap „másik 24 órájában” azonban, úgy érzem, teljes életet élek. Annak idején úgyterveztem, agglegény maradok, aztán váratlanul összetalálkoztam Edinával, és megszületett a csoda: sikerült összehangolnunk a repülést és a családot – amit csak nagyon kevesen mondhatnak el a környezetemben. Közös életünket átitatja a repülés, amiért hálás vagyok a sorsnak és a feleségemnek is.
Péter gyerekkora nagy részét nagymamájánál töltötte, aki a gödöllõi reptértõl pár kilométerre lakik – Gödöllõ pedig akkoriban nagy ejtõernyõs központ volt, az összes pesti klub odajárt ugrani. Míg más „normális” gyerek rendõr, tûzoltó vagy mozdonyvezetõ akar lenni, Péter konokul kitartott az ejtõernyõs „szakma” mellett. 15 évesen Both Lajos reptérparancsnok keze alá adták a szülei. Az elméleti alap- és középfokú tanfolyamot (ami akkor még hosszú hónapokat vett igénybe) a korhatár betöltése elõtt elvégezte, amint elérte az „elõírásos” életkort – 1985. augusztus 16-ára esett az a bizonyos nap –, már ugrott is. Közel 100 ugrással vonult be ejtõernyõs katonának Szolnokra, ahol megismerte a mentõernyõket és a különbözõ teherdeszantrendszereket, és további 120 ugrással bõvítette „repertoárját”.|
|
|
|
Gödöllõn 1985 és ’87 körül alakult egy kis ejtõernyõs csapat. Péter hozzájuk csatlakozva az oktatói szintig vitte, oktatott is rengeteget. Ugrott mindenféle típusú repülõgépbõl, helikopterbõl, motoros sárkányból, sõt – elsõként az országban – tandem siklóernyõrõl is. Ugrott 300 és 4600 méterrõl, ugrott többször éjszaka, ugrott a Balatonba, a Dunába. Versenyezett, korlátlan bemutató ugrói jogosítást szerzett, számos országos repülõnapon és falunapi rendezvényen szolgáltatta ejtõernyõjével a hangulati és látványelemet. Ejtõernyõs pályafutása során balesete nem volt, vészhelyzet miatt fõernyõt leoldani, tartalék ernyõt használnia nem kellett (viszont van egy gyakorló leoldása).
 |
A tesztek és más mentõernyõk próbái során több mint 50 gyakorló mentõernyõnyitást hajtottam végre, és van két-három vészhelyzetbeli mentõernyõnyitásom is (a saját tervezésû mentõernyõvel).
– Az önálló repülést sokáig elérhetetlennek találtam – csöndben álmodoztam róla, a gondolat pedig addig formálódott, érett bennem, míg eljutott arra a szintre, hogy már nehezen tudtam elfojtani – meséli Edina. – A szerencsés „véletlenek” sorozata 1995 nyarán a gödöllõi reptérre sodort, a még szerencsésebb „véletlenek” pedig úgy alakultak, hogy Péter lett az ejtõernyõs oktatóm. Ez a nyár egy romantikus, szélesvásznú (vagy inkább „széles szájú”) kalandfilm kezdetét jelentette… Az életem 180 fokot fordult. Sosem felejtem el, amikor az elsõ ugrásom után felnéztem az égre, ahonnan jöttem, és éreztem, nem ugyanaz az ember ért földet, mint aki beszállt az An–2-esbe.
Péter segítségével gyorsan haladtam, már a tizenötödik ugrásomnál felvittek 4000 méterre, a huszonegyediket egy PO–17-es légcellással ugrottam. A magasság és a zuhanás elbûvölt – megtanultam a másodpercek értékét. Ha akkor azt mondja valaki, hogy nemsokára hanyagolni kezdem az ugrást, és másba kezdek, kinevettem volna. Egy hosszú siklóernyõs tandemrepüléssel kezdõdött Apcon. Péter akkor már régóta siklóernyõzött, szívesen adtam újra a kezébe az életemet. Már a repülés elsõ pillanataiban úgy éreztem: igen, ez az.
 |
– Szeretem érezni, hogy része vagyok a természetnek. Szeretem az ismeretlen helyen való leszállás izgalmát, a hazajutás fáradalmait, kalandjait is. Sokszor azok az idegenek adják vissza az emberekbe vetett hitemet, akikkel a leszállás után és a hazautazás során találkozom, akik kinyitják a szívüket és önzetlenül segítik utamat. A kisebb távrepülések néha ugyanakkora élményt adhatnak, mint a nagyok, bár kétségkívül a leghosszabb, 95 kilométeres távom a legemlékezetesebb.
2002-ben Szaúd-Arábiába vitte õket a sors: egy újonnan alapított sportrepülõklub siklóernyõs-részlegének szakmai irányítása volt a feladatuk. A helyiek izgalommal vegyes tisztelettel fogadták õket. Részük volt az okmányok, a szakmai és jogi dokumentumok, az oktatási anyagok angol nyelvû megalkotásában. Több mint 1000 felszállást hajtottak végre vagy vezényeltek le (ezek több mint 90 százaléka csörlésbõl történt). Repülési területeket derítettek fel, bemutatót repültek, vitték az utasokat, és legfõképpen kiképzési repüléseket vezettek le a B-vizsgáig, valamint a csörlõkezelõi és a tandempilóta-képzésig. Mint mondják, Arábia új életérzést, hihetetlen kalandokat, szakmai és nyelvi tapasztalatot, a világ minden tájáról rengeteg jó barátot ajándékozott nekik – és egy gyönyörû kisbabát, Esztert, aki már Magyarországon született 2003. augusztus 20-án.
A hátimotorozás – mint a repülés minden formája – már régen érdekelte Pétert. 1994-ben repült elõször egy kölcsönhátimotorral – tetszett is neki, de a 30–40 kilogrammos súly mégiscsak túlzásnak tûnt. Szaúd-Arábiából hazatérve megint körülnézett PPG-téren – az elfogadható súlyú és megfizethetõ újabb motorok meg is gyõzték.
– Nem vagyok egy „mûszaki szaki”, nem bütykölni, hanem repülni szeretnék, ezért csak gyári motor jöhetett számításba – magyarázza. – A Parapower mellett döntöttem: egyszerûen kezelhetõ, nem nehéz, és egy felszállásból akár 4 órát tölthetek vele a levegõben.
 |
– A repülés ugyanúgy életünk része maradt Eszter születése után is. Csodálatos érzés egy ilyen tökéletes csöppséget nevelgetni, megmutatni neki ezt a furcsa világot – folytatja Edina. – A repülésrõl nem kell lemondanom, csak egy kicsit (nagyon) átszervezni. Most a PPG nyújtja erre a legjobb lehetõséget… Mikor a hátimotor bekerült a családba – szinte egy idõben Eszter érkezésével –, nem volt kérdés, hogy kipróbálom-e. Azonnal beleszerettem – most megint úgy érzem, hogy igen, ez az. Ugyanakkora, csak más jellegû élvezetet jelent, mint a siklóernyõzés. A lehetõségek körét pedig nagyon kiszélesíti. Néhányan árulásnak érzik, másokat megdöbbent: „Egy nõ?”, „Egy ekkora nõ?”, „De hát a motor nehéz és zajos, és különben is…” De aki már kipróbálta a hátimotorozást, az megérti.
 |
További magán- és szakmai információk, fotók, videók: www.felhout.hu
E-mail: felhout@freemail.hu
– m –
Fotók: Szabó Péter, Szabó-archív
Fotók: Szabó Péter, Szabó-archív
Szabó Péter
– A Felhõút Sportrepülõ Egyesület alapítója és vezetõje
– 1988 óta repül siklóernyõvel
– C-oktató, tandem-, csörlés-, mentõernyõ-szakoktató, üzemi ellenõrzõ pilóta, mûszaki vezetõ (3000 felszállás, 750 repült óra)
– PPG-szakoktató (200 repült óra)
– ejtõernyõs oktató volt (800 ugrás)
– alapfokú gyalogsárkány-tanfolyamot végzett
Ernyõ: sárga Nova Pheron
Motor: Parapower
Szabóné Koleszár Edina
– 1995 óta repül siklóernyõvel
– C-oktató, tandempilóta, csörlésszakoktató (1000 felszállás, 350 repült óra)
¬ az elsõ hazai nõi siklóernyõs oktató
– 50 repült óra PPG-vel
– az elsõ hazai nõi PPG-pilóta
– 40 ejtõernyõs ugrás
Ernyõ: Dudek Nemo
Motor: Parapower
