Hátimotor Hátimotor Motoros sárkány Kezdőlap Merevszárnyú UL Forgószárnyú UL Műrepülés Videók Galéria

Version francaise Versiunea în româneste
 
Hátimotor

Solaris SSA-tréning


A szerző, oktató, Indian
Skill, Safety, Acro Training
Repüléstechnikai, biztonságtechnikai és akróképzés

Blaumann Attila (Indian) vagyok, a Solaris Siklóernyős Sziget oktatója, vezető pilótája.
Tíz éve oktatom a siklóernyőzést, kilencedik éve a biztonságtechnikát. Évekig versenyeztem az élvonalban, majd a speciális repülés, a műrepülés felé fordultam. Mindkét műfajban szükség van a legmagasabb szintű ernyőkezelésre és repüléstechnikára – ezek mutatták meg, hogy a repülés biztonságában milyen nagy szerepe van az ilyen ismereteknek.

A porond
A 2005-ös év során rengeteget dolgoztam speciális gyakorlatokkal. Sok ilyen témájú filmet néztem végig, elemeztem ki, és személyes tapasztalataimmal összevetve először mindent magam próbáltam ki. Törökországban, ahova évi három alkalommal is elmegyünk repülni, biztonságtechnikázni, sokaknak nyílt alkalma kipróbálni egy-egy szokatlan feladatot, mely részét képezte az újfajta elgondolásnak. Ennek célja egy lépcsőzetesen egymásra épülő gyakorlatokból álló program kifejlesztése. Ez a program rávezeti és megtanítja a pilótát arra, hogy tökéletesen kezelje az ernyőt, még vészhelyzetben is – ezáltal nagyobb biztonságban lesz repülései során. A sajnálatosan sok baleset vezetett a felismeréshez: a technikában, ernyőkezelésben gyengébb pilóták, növendékek vannak leginkább kitéve a balesetveszélynek.
Mára elfogadott gyakorlat – szerencsére még hazánkban is – a biztonságtechnikai képzés. Ez többnyire abból áll, hogy évi két-három
Dinamikus átterhelés
napon keresztül az oktató vészhelyzetekről tart oktatást, elméletben és gyakorlatban. Fontos azonban tudni, hogy ez a pár napos gyakorlás nem több, mint kóstoló, ízelítő, önmagában még nem ad valódi tudást, képességet. Többszöri ismétlésre van szükség, ha pedig az csak a következő évben valósul meg, a fejlődés mértéke csekély lesz – inkább csak helyben toporgásról beszélhetünk! A nemzetközi porondon magas szinten folyik a képzés, menetrendszerűen, de nem elég érzékenyen.
Az SSA jelentése: Skill, Safety, Acro, azaz reptechnikai, biztonságtechnikai és akróképzés. E hármas – megfelelő alapra helyezve – képes olyan magas szintre juttatni a pilótát, hogy az szinte minden helyzetben megtalálja a megfelelő megoldást a kialakult problémára. „Megfelelő alap” alatt értem az átgondolt, megtervezett repülést, a józan ítélőképességet és a szabályok betartását. Türelmesen, néhány év alatt el lehet jutni a kívánt szintre. Ne felejtsétek, a repülés nem egynyári sport!
A program négy szintet különböztet meg: kezdő, haladó, speciális, oktató (biztonságtechnika). Minden szint tartalmaz rávezető reptechnikai alapokat, biztonságtechnikai elemeket, ritmikus, dinamikus és alacsony terhelésszintű gyakorlatokat (akró), egyre bonyolultabbakat és nehezebbeket. Magasabb szintre akkor érdemes lépni, amikor az előző nyilvánvalóan „elsajátítódott”, és folyamatosan használjuk a repüléseink során. Tanítjuk a helyes testtartást, a helyzetfelismerést, apránként hozzászoktatjuk a pilótát a felfokozott idegállapothoz, így kitolódnak a határai, a megoldás lassan rutinná válik. Felismeri a
Csúnya csukódás élesben
sablonokat, és készségszinten alkalmazza őket. Megtanulja, melyek a legnehezebb, veszélyesebb esetek, megérzi a határokat – mindezt az általunk kialakított biztonsági háló védelmében.
Az SSA-t (és saját magát) bárki kipróbálhatja, nincs korhoz és nemhez kötve. Kívánatos legalább a Növendék II jogosítás, és a B-vizsgások se gondolják, hogy már mindent tudnak. Ez a terület is dinamikusan fejlődik – ahogy változnak az ernyők jellemzői, úgy kellene követni őket. A részvétel feltételei: megfelelő típusú és állapotú felszerelés, rendezett papírok és jogosítások. Aki benevez, annak át kell esnie egy szintfelmérésen, amely lehet elméleti vagy gyakorlati. Ezt követheti a testre szabás, mely során együtt állítjuk össze a pilóta saját programját, amit végignézünk videón, majd szimulátorban próbáljuk végig az egészet. Így nem fordulhat elő, hogy valamely mozdulat, hibás kéz- vagy testtartás miatt „döcög” a haladás. A programot előre átadjuk a pilótának írásban, hogy mentálisan, lélekben is rá tudjon készülni a feladatra. Ennek nagyobb jelentősége van, mint elsőre gondolnánk, épp ezért igyekszünk beépíteni az oktatásunk minden szintjébe.
Hogy mindaz a tudás, amit megszereztünk, ne kopjon el a következő tréningig, folytatni kell a gyakorlást, de mindig csak hátrafelé, azaz csak a már megtanult elemeket vehetjük sorra. A Solaris Siklóernyős Sziget ehhez is segítséget nyújt, hiszen az SSA-t gyakorolhatod Kalocsán, vagy – ha a feltételek adottak – akár hegyen is.
Negatívban
A kevésbé tapasztalt („kezdőbb”) pilóták esetében mindez tervezést és oktatói jelenlétet igényel, illetve aktív részvételt a pilóta részéről, az egész év során. Mindenképpen kiemelném annak a fontosságát, hogy ne vigyük át a víz felett megtanult akróelemeket szárazföldre. Nehéz megmondani, hogy ki az, aki az esetleges hibákból adódó igazi vészhelyzeteket is meg tudná oldani, főleg kis magasságban, lejtőn. A tréningek pont arra valók, hogy a bátraknak lehetőséget, helyet biztosítsanak a kedvtelésükhöz: éljék ki magukat ilyenkor, nyugodjanak le, hétköznapi repüléseiknél pedig a magabiztosságot, a nyugalmat és a fegyelmet vigyék magukkal. A feladat az oktatótól is kiemelt figyelmet, hozzáértést, képességet és pedagógiai érzéket kíván, köztünk szólva elhivatottságot, hogy fel tudja mérni, kinek mit ad a kezébe, és jó irányt tudjon mutatni a pilótáknak.
Az SSA-t végezheted Törökországban – minden évben június és szeptember közepén egy vagy két hét. Első osztályú feltételeket biztosít nemcsak a repüléshez, hanem a nyaraláshoz is (jelentkezni az elsőre február–márciusban, a másodikra május közepéig kell!). Választhatod Monacót is – az év első két hónapjában egy hét (jelentkezés december 25-éig). Ha pedig számodra nem alkalmas a távoli helyszín, Kalocsán is szervezünk hasonlókat, minden hónapban egy-egy háromnapos tábor keretein belül, nyilván nem teljesen azonos gyakorlatokkal, hiszen itt nincs alattunk víz.
Klasszikus mentöernyős helyzet
Wingoverben
Fülcsukás terepen
2005. október 15-én az MRSZ főpilóta főmérnök helyettese hivatalosan bepecsételte a startkönyvembe a PPG-oktató jogosítást. Szabad a pálya!
Előkészítő munka gyanánt felépítettem a tanfolyam menetét. Ezt követve a növendékek biztonságosan, részletekbe menően ismerkednek meg a motoros repülés világával. A lépcsők, melyeket ide is beépítettünk, biztosítják a fokozatos és egymásra épülő ismeretek helyes és tartós rögzülését.
A 2005-ös siklóernyős-tematika – a nemzetközi gyakorlatot alapul véve – kimerítően foglalkozik a motoros siklóernyőzéssel. A tematika szerint az a pilóta, aki érvényes jogosítással és licenccel, valamint az adott évre bejelentett, nyilvántartott és műszakilag alkalmasnak ítélt szárnnyal, motorral és légcsavarral rendelkezik, és olyan helyen szeretne repülni, ahol nem tilos – felszállhat. Ez nagy szabadság – ha csak egyetlen szabad órád van, abból 45–50 percet repülhetsz. Elégedett lehetsz, neked sikerült az élet… Az elmúlt években nemcsak az előnyei mutatkoztak meg ennek a nagyszerű lehetőségnek, hanem a buktatói is. Itt is igaz a mondás: minél tagoltabb egy rendszer, annál több a hibalehetőség. Ha sokáig szeretnéd élvezni a motoros repülést, bizony oda kell tenned magad, és megtanulni mindent, az elejétől a végéig.
Aki siklóernyősként kezd motorozni, annak nyilván van valamilyen szintű felkészültsége: részt vett biztonságtechnikán, ismeri a B-elemeket stb. Ha viszont kimaradt a „gyalogos”-fázis, azaz a pilóta „egyből” motorral kezdett repülni, akkor fel kell építenie ezt a rendszert, hiszen neki is szüksége van a biztonságtechnikai ismeretekre. Erre is lehetőség nyílik a Solaris PPG biztonságtechnikai tanfolyamain, szervezett formában, előadásokkal, a nemzetközi gyakorlatnak (is) megfelelő módszerekkel és tananyaggal. A cél az, hogy a PPG-pilóta képes legyen időben felismerni bizonyos repülési helyzeteket (csukás stb.), és elsajátítsa az adott helyzetek megoldásához szükséges ismereteket.
Gyors sat-kivétel
Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, keress meg minket, a honlapunkra minden információt időben felteszünk.

További információ:
Solaris Siklóernyős Sziget
Tel.: 06 20 922 53 99 (Blaumann Attila, Indian), 06 20 361 60 73 (Varga Gábor, Gavros)
E-mail: solaris@message.hu
Internet: www.solarispp.hu

Blaumann Attila (Indian)
Fotók: a szerző


 
Belépés
   

Kapcsolódó linkek
   

Hír értékelése
   

Parancsok
   

Kapcsolódó rovatok

Hátimotor


Car Audio (Értékelés: 1)
Szerző: paulpaaterson Dátum: 2006. május 03. szerda, 18:27
(Profil | Üzenet küldése)
Car Audio [howcarmenelectraof.blogspot.com] Avoid reality at all costs.




instant loans (Értékelés: 1)
Szerző: paulpaaterson Dátum: 2006. május 11. csütörtök, 03:21
(Profil | Üzenet küldése)
notre dame ringtone [poly-ringtones.src21.net] - notre dame ringtone forex forums [forex.src21.net] - forex forums ringer t shirts [ringtones.src21.net] - ringer t shirts earthy tones [poly-ringtones.src21.net] - earthy tones cialis [cialis.src21.net] - cialis gci forex [trading-forex.src21.net] - gci forex harry potter ringtone [real-tones.src21.net] - harry potter ringtone mortgage tax [mortgage-broker.src21.net] - mortgage tax organic impotence [cialis.src21.net] - organic impotence poker cards [vegas-casinos.src21.net] - poker cards futurama ringtone [real-tones.src21.net] - futurama ringtone internet poker [internet-poker.src21.net] - internet poker poker reviews [internet-poker.src21.net] - poker reviews roulette casino [casinos.src21.net] - roulette casino hooters casino [internet-poker.src21.net] - hooters casino bingo gambling [online-casinos.src21.net] - bingo gambling military lending [loans.src21.net] - military lending forex trend [online-forex.src21.net] - forex trend how to play texas hold em [poker.src21.net] - how to play texas hold em 40 year loan [loans.src21.net] - 40 year loan north carolina mortgage rates [mortgage.src21.net] - north carolina mortgage rates what causes impotence [phentermine.src21.net] - what causes impotence fen phen 2005 [phentermine.src21.net] - fen phen 2005 online casinos [online-casinos.src21.net] - online casinos forex investments [online-forex.src21.net] - forex investments forex arbitrage [forex.src21.net] - forex arbitrage canadian mortgage rates [mortgage-broker.src21.net] - canadian mortgage rates bad credit car loans [loans.src21.net] - bad credit car loans bank of america mortgage [mortgage.src21.net] - bank of america mortgage find mortgage [find-mortgage.src21.net] - find mortgage gold coast casino [casinos.src21.net] - gold coast casino real tones [real-tones.src21.net] - real tones forex [trading-forex.src21.net] - forex casino keno [casinos.src21.net] - casino keno hold me down [po

Tovább...




hindi real tones (Értékelés: 1)
Szerző: paulpaaterson Dátum: 2006. május 28. vasárnap, 00:05
(Profil | Üzenet küldése)
casino job management [willcasinojobmanagementthe.blogspot.com] - casino job management Virus [thisvirusabout.blogspot.com] - Virus Bank [thisvirusabout.blogspot.com] - Bank Card Games [thisvirusabout.blogspot.com] - Card Games Easy Cd Creator [thisvirusabout.blogspot.com] - Easy Cd Creator Galleries [thisvirusabout.blogspot.com] - Galleries free money no poker [howfreemoneynopokerthat.blogspot.com] - free money no poker Golf [aregolfby.blogspot.com] - Golf Baby Names [aregolfby.blogspot.com] - Baby Names Midi Files [aregolfby.blogspot.com] - Midi Files Matrix [aregolfby.blogspot.com] - Matrix Flag [aregolfby.blogspot.com] - Flag signature loans [bysignatureloansen.blogspot.com] - signature loans consolidate [bysignatureloansen.blogspot.com] - consolidate loan repayment [bysignatureloansen.blogspot.com] - loan repayment loans for bad credit people [bysignatureloansen.blogspot.com] - loans for bad credit people tenants loans [bysignatureloansen.blogspot.com] - tenants loans renova [thisrenovaa.blogspot.com] - renova ionamin [thisrenovaa.blogspot.com] - ionamin buy wellbutrin [thisrenovaa.blogspot.com] - buy wellbutrin cheap flexeril [thisrenovaa.blogspot.com] - cheap flexeril buy soma online [thisrenovaa.blogspot.com] - buy soma online listen crazy frog [forlistencrazyfroghow.blogspot.com] - listen crazy frog phones for us [forlistencrazyfroghow.blogspot.com] - phones for us hindi real tones [forlistencrazyfroghow.blogspot.com] - hindi real tones Your business will assume vast proportions.




phentermine (Értékelés: 1)
Szerző: paulpaaterson Dátum: 2006. május 31. szerda, 18:17
(Profil | Üzenet küldése)
phentermine [blog.myspace.com] - phentermine FORTUNE PROVIDES QUESTIONS FOR THE GREAT ANSWERS: #13 A: Doc, Happy, Bashful, Dopey, Sneezy, Sleepy, & Grumpy Q: Who were the Democratic presidential candidates?




loans with no credit check (Értékelés: 1)
Szerző: paulpaaterson Dátum: 2006. június 03. szombat, 08:33
(Profil | Üzenet küldése)
casino connecticut mohegan sun [wascasinoconnecticutmohegansunare.blogspot.com] - casino connecticut mohegan sun forex quotes [whereforexquoteswhat.blogspot.com] - forex quotes casino las palm vegas [whencasinolaspalmvegaswho.blogspot.com] - casino las palm vegas forex uk [isforexukwww.blogspot.com] - forex uk auto loans with bad credit [willautoloanswithbadcreditto.blogspot.com] - auto loans with bad credit internet backgammon [forinternetbackgammonare.blogspot.com] - internet backgammon loans [withloansthe.blogspot.com] - loans pics [thepicsde.blogspot.com] - pics the song crazy frog [athesongcrazyfroghow.blogspot.com] - the song crazy frog atlantic borgata casino [onatlanticborgatacasinowhat.blogspot.com] - atlantic borgata casino motorola v60 [onmotorolav60who.blogspot.com] - motorola v60 money loans [anmoneyloansla.blogspot.com] - money loans forex news [theforexnewshow.blogspot.com] - forex news kanye west real tones [waskanyewestrealtonesa.blogspot.com] - kanye west real tones forex software [byforexsoftwareat.blogspot.com] - forex software rtttl ringtones [asrtttlringtoneswhen.blogspot.com] - rtttl ringtones construction loans [laconstructionloansfor.blogspot.com] - construction loans car loan calculator [howcarloancalculatorfor.blogspot.com] - car loan calculator casino new rochester york [decasinonewrochesteryorkto.blogspot.com] - casino new rochester york loans with no credit check [itloanswithnocreditcheckon.blogspot.com] - loans with no credit check And do you think (fop that I am) that I could be the Scarlet Pumpernickel?




loans and bad credit (Értékelés: 1)
Szerző: paulpaaterson Dátum: 2006. június 05. hétfő, 22:20
(Profil | Üzenet küldése)
student loans [fromstudentloansit.blogspot.com] - student loans play for fun video poker game [toplayforfunvideopokergameon.blogspot.com] - play for fun video poker game ringtone samsung [isringtonesamsunghow.blogspot.com] - ringtone samsung student loan [aboutstudentloanan.blogspot.com] - student loan equity loans [theequityloanswith.blogspot.com] - equity loans strip poker game [bystrippokergameund.blogspot.com] - strip poker game auto loans [toautoloanswhen.blogspot.com] - auto loans casino hotel indian [incasinohotelindianla.blogspot.com] - casino hotel indian download cingular ringtones [fromdownloadcingularringtoneswhat.blogspot.com] - download cingular ringtones poker strength of hands [whopokerstrengthofhandsund.blogspot.com] - poker strength of hands vaniqua [comvaniquaor.blogspot.com] - vaniqua real tones for verizon [thisrealtonesforverizonwhat.blogspot.com] - real tones for verizon reductil [thisreductilla.blogspot.com] - reductil houston poker supply [comhoustonpokersupplywhen.blogspot.com] - houston poker supply bet casino i net [debetcasinoinetla.blogspot.com] - bet casino i net download crazy frog mp3 [ladownloadcrazyfrogmp3that.blogspot.com] - download crazy frog mp3 best day trader [wwwbestdaytraderen.blogspot.com] - best day trader aviation loans [thataviationloansare.blogspot.com] - aviation loans forex options [atforexoptionson.blogspot.com] - forex options loans and bad credit [willloansandbadcreditthis.blogspot.com] - loans and bad credit Lay on, MacDuff, and curs'd be him who first cries, "Hold, enough!". -- Shakespeare




educational toys (Értékelés: 1)
Szerző: paulpaaterson Dátum: 2006. június 22. csütörtök, 15:15
(Profil | Üzenet küldése)
megadata [tomegadataen.blogspot.com] - megadata karaoke [enkaraokeen.blogspot.com] - karaoke buy allegra online [anbuyallegraonlinefrom.blogspot.com] - buy allegra online zyban [waszybanthe.blogspot.com] - zyban video poker [asvideopokerwhen.blogspot.com] - video poker msn backgammon [anmsnbackgammonen.blogspot.com] - msn backgammon medicine [whenmedicinethat.blogspot.com] - medicine government [ongovernmentat.blogspot.com] - government casino fall niagara [wascasinofallniagaraabout.blogspot.com] - casino fall niagara casino colusa indian [whencasinocolusaindianthis.blogspot.com] - casino colusa indian forex trading system [whoforextradingsystemwhere.blogspot.com] - forex trading system houston poker supply [comhoustonpokersupplywhen.blogspot.com] - houston poker supply commercial loans [ascommercialloanswhat.blogspot.com] - commercial loans loans rates [whereloansratesbe.blogspot.com] - loans rates how to download ringtone [inhowtodownloadringtoneat.blogspot.com] - how to download ringtone magazine [frommagazineof.blogspot.com] - magazine java uploader [whatjavauploaderas.blogspot.com] - java uploader forex trading software [withforextradingsoftwarewith.blogspot.com] - forex trading software auto loan calculator [whoautoloancalculatorabout.blogspot.com] - auto loan calculator citibank loans [incitibankloansof.blogspot.com] - citibank loans free online backgammon game [tofreeonlinebackgammongameas.blogspot.com] - free online backgammon game free online backgammon [comfreeonlinebackgammonby.blogspot.com] - free online backgammon msn backgammon [anmsnbackgammonen.blogspot.com] - msn backgammon diflucan [thatdiflucande.blogspot.com] - diflucan educational toys [aeducationaltoysit.blogspot.com] - educational toys In the Spring, I have counted 136 different kinds of weather inside of 24 hours. -- Mark Twain, on New England weather



Tartalomkezelő rendszer: © 2004 PHP-Nuke. Minden jog fenntartva. A PHP-Nuke szabad szoftver, amelyre a GNU/GPL licensz érvényes.
Oldalkészítés: 0.10 másodperc