Htimotor Htimotor Motoros srkny Kezdlap Merevszrny UL Forgszrny UL Mrepls Videk Galria

Version francaise Versiunea n romneste
 
Minden más ami repül

Catapult Man


 

2005. szeptember 24-én Jean-Marc Mouligné igazi kihívásnak felelt meg: elsõként lövette ki magát „ágyúgolyóként” több mint 100 méteres magasságba, ahonnan base-jump ernyõjével sikeresen földet is ért. Nemcsak sport-, de technikai teljesítménynek is valami…!

Jean-Marc Mouligné elsõsorban a mozi világában ismert, mint speciális effektek és szerkezetek kitalálója és megalkotója. 1973-ban, katonai szolgálata alatt tanul meg ejtõernyõzni, 1980-ban pedig az ultrakönnyû repülés is elcsábítja, elõször sárkánnyal, majd siklóernyõvel és hátimotorral repül. A „humán katapult” gondolata 2003-ban ver szöget a fejében. 30 éve nem ugrott, szinte elölrõl kell kezdenie mindent: 150 ejtõernyõs ugrás után elsajátítja a base-jump tudományát, és egy nyarat szentel gyakorlásra.
Elõször ki kell találni a technikát hozzá. Az elsõ elképzelések fokozatosan átalakulnak, míg 2005 elejére végleges formát ölt óriási csúzlija. Két, egymástól tíz méterre elhelyezett 60 méteres darun két tárcsa, egy harmadik, kisebb darun lóg egy dupla csigasor, mely a 15–25 tonna közti ellensúlyt tartja. Az ellensúlyok kiszabadulásakor a kötelek egy kosarat repítenek az ég felé, egy több mint húsz elembõl álló csigasor által megsokszorozott lendülettel.
A próbák során homokzsákkal, majd próbababákkal kísérleteznek, egymást követik az elõre nem látott problémák, többek közt az anyagi támogatásé, hiszen a darubérlés sem két fillér. Végül a Mediaco Marseillefelkarolja tervét, és ingyen kölcsönzi a darukat. A mérések szerint a rendszer mûködõképes, a maximális terhelés a kosárban a kilövés során 4,5 G. De senki nem tudja, mi fog történni valójában, ha bábu helyett ember fekszik a kosárban…
Kétévi elõkészület után végül 2005. szeptember 24-én kerül sor a kísérletre Brignoles-ban, néhány barát társaságában. És hogy mi történt? Ahogy Jean-Marc meséli: „Hallod, hogy 3, 2, 1,… aztán érzel egy iszonyatos fenékbe rúgást, mintha King Kong dobna a levegõbe. Hihetetlen a gyorsulás, beprésel a kosár aljába… Meglepõdtem, mert instabilan repültem ki, egyszerre dugóhúzóban és hátrabukfencben… Öszszegörnyedve kerestem a talajt, és amint megláttam, már nyitottam is az ernyõt. A berántózsinór végigverte a karom, vagyis még emelkedõben lehettem, de a jó öreg Flik kinyílt, és sértetlenül földet értem.”
Az elsõ próbálkozás sikere után a következõ lépés a Tignes Airwaves kiállításon való bemutatkozás 2006 januárjában. A próbák nem sikerülnek jól, a két elsõ kosár a lefékezéskor elszakad. Eredetileg még egy bábus próba jönne, de ha az utolsó kosár is elszakad, nincs mutatvány, az idõ megy, a nap egyre lejjebb jár… Jean-Marc átveszi a bábu helyét.
A kilövés teljes siker, 130 méterre lendíti fel. A görbe csúcsán félorsó, zuhanás, a talajtól 60 méterre nyitja ernyõjét, a döbbent közönség nem hisz a szemének. Jean-Marc elégedett, a kosár most szépen vonalban maradt, nem fordult ki.
És most? Jean-Marc Mouligné úgy gondolja, ez a továbbfejleszthetõ mutatvány megtalálja a helyét az extrém sportok között. Néhány technikai részletet még csiszolni kell, és Jean-Marc szeretne még magasabbra menni: az elérhetõ határ szerinte úgy 200 méter lehet. Miután szabadalmaztatta a „humán katapultot”, pihenésképpen gyorsan nyitott egy base-jump állomást a martigues-i viadukton… 46 méter magasan…

Szöveg: Francis HEILMANN
Fordította: Kádár Andrea


 
Belps
   

Kapcsold linkek
   

Hr rtkelse
   

Parancsok
   

Kapcsold rovatok

Minden más ami repül

Tartalomkezelõ rendszer: © 2004 PHP-Nuke. Minden jog fenntartva. A PHP-Nuke szabad szoftver, amelyre a GNU/GPL licensz érvényes.
Oldalkszts: 0.13 msodperc