Idén május 6. és 10. közt került megrendezésre a francia nemzeti ultrakönnyű bajnokság, a dél-franciaországi Auch repterén. A rendezők örömmel konstatálhatták, hogy a versenyzők száma évről évre emelkedő tendenciát mutat, ezen belül a motoros ernyősök részvételi aránya a tavalyihoz képest megduplázódott. Örvendetes az is, hogy végre megjelentek a női versenyzők, akik számára idén először külön kategória nyílhatott, valamint a legifjabb korosztály is (az idén indult legfiatalabb pilóta 15 éves, és ráadásul jó helyezést ért el a hátimotorosok közt!).
A „klasszikus” osztályokban 7 merevszárnyú és 15 motoros sárkány indult szóló, illetve páros felállásban, a motoros ernyős kategóriában pedig 47 szóló és 4 páros versenyzett.A bajnokság első napján csak a klasszikus osztályok tudtak „ringbe szállni”, az ernyősöket az erősen turbulens körülmények sajnos egész napra földhöz szögezték.
Másnap végre eljött az ő idejük is, sor kerülhetett a célra szállás, illetve a mini/maxi versenyszámokra: ez utóbbinál ugyanazt a kijelölt „folyosót” kellett először a lehető leggyorsabban, majd a lehető leglassabban végigrepülni.
A harmadik napon a navigációs/gyorsasági feladatot teljesítették egy mintegy 70 kilométeres távon Nogaro és Auch között, majd másnaptól következtek a különböző ügyességi/szlalom versenyszámok, navigációval kombinált economy feladatok, valamint a „szerződés”. Ebben a szintén navigációval vegyített feladatban a versenyzők először megkapják a kijelölt ellenőrzési pontok listáját, amelynek alapján úgymond megteszik tétjeiket: kiválasztják, mely pontokat tudják adott sorrendben, adott időn belül érinteni. A kihagyottak pontlevonással járnak, a vállalttól eltérően teljesítettekért nem jár pont…
Bár az időjárás igazán csak az utolsó előtti napra vált ideálissá, mégis általános jó hangulatban, és persze a kora reggeltől napnyugtáig tartó versengéssel járó izgalomban teltek a napok. A csütörtök délután tartott díjkiosztó ceremónát légiakrobatika-bemutató követte Alexandre Mateos, Nicolas és Laurent Salinas, valamint Mathieu Rouanet koprodukciójában. Este természetesen a szokásos búcsúvacsora és buli zárta az idei bajnokságot is.
Az összesített eredmények alapján az idei győztes Ronan Choullou, akit szorosan követ Mathieu Rouanet és a Salinas testvérek, Laurent és Nicolas.









