Még a januári „premier”, az első román motoros ernyős találkozó sikere nyomán elhatároztuk, feltétlenül újráznunk kell, ha megjön a jó idő. Nos, a jó idő megjött, és a június 9–10-i hétvégére a szervezés is összeállt: az immár ismerős Brassó környéki tájat most hótakaró helyett napsütötte zöldbe öltözve csodálhattuk meg.
A napsütés mellé szombat délutánra azért kaptunk vihart és felhőszakadást is a nyakunkba, de a rövid kényszerpihenő senkinek nem vette el a kedvét, még fel sem száradt teljesen a fű a zuhé után, már újra a levegőben volt és napnyugtáig lelkesen szálldosott az úri közönség. A télen megismert csapat szinte hiánytalanul jelen volt, és új résztvevők is csatlakoztak a társasághoz, a jó időnek köszönhetően pedig nagyszámú kísérő és érdeklődő is asszisztált a pilótáknak, sokan az egész családot elhozták gyerekestül-nagymamástul.
A szervezésre immár egy szavunk sem lehet, így másodjára már láthatóan gondos előkészítés előzte meg az eseményt. A rasnovi repréttől néhány kilométerre lévő vendéglátó-ipari komplexum (fogadó, panzió, lovastanya egyben) szolgált mindkét nap bázisul: nemcsak enni-inni kaptunk, de itt lehetett kipihenni a fáradalmakat és kommentálni a napi élményeket.
(Az intézmény egyébként nem véletlenül kapta a „Himalaya” nevet, a tulaj maga is adrenalinvadász, csak ő repülés helyett az illető hegy megmászásában élte ki ezen szenvedélyét, amit épp csak megúszott élve, de a kedve láthatóan nem ment el a kalandoktól.)
Volt szóló-, tandem-, csoportos repülés, voltak – szerencsére nem vészes, ellenben jóízűen csámcsogható – perecek és bénázások, sok-sok szakértés, motordürrögtetés és -szerelés, no meg leginkább jó hangulat és örömrepkedés. Vasárnapra még egy versenyszámot is beiktattak vendéglátóink, homokzsákokkal kellett célba dobni, mégpedig a felszállástól a földet érésig mért lehető legrövidebb idő alatt.
Igen támogatjuk a népek közti barátságot, de azért kebelünk csöndben dagadt a honfiúi-honleányi büszkeségtől, mert a mi kutyánk kölyke, Klocza Zsolti nyerte az – egyébként stílusosan egy Himalájáról származó kődarabbal is díszített – trófeát.
Csak nem lehetett kihagyni, hogy ebben a szezonban is megrepüljük a bráni Drakula-várat. Aztán sajnos eljött a szedelődzködés pillanata, a részvételt igazoló diplomák kiosztása után megkezdődött az érzékeny búcsúk sora. Bizton állíthatjuk, a hagyományteremtés megtörtént: már csak az a kérdés, mikor lesz a harmadik román buli…
Szöveg: Kádár Andrea
Fotók: Koszta Péter
