Hátimotor Hátimotor Motoros sárkány Kezdőlap Merevszárnyú UL Forgószárnyú UL Műrepülés Videók Galéria

Version francaise Versiunea în româneste
 
Hátimotor

Gleccserek fölött


Azt mondják, a gleccserek élnek; lelkük van…

Olivier Laugero hívott meg Chamonix-ba egy fotóriport elkészítéséhez. Öt haverrel, motorjainkkal és ernyőinkkel elszántan készülünk a Mont Blanc szédítő lejtőinek meghódítására…
A csapat teljességgel nemzetközi: örömmel üdvözlöm a kaliforniai Matt Gerdes-t, akivel már megéltünk pár izgalmas kalandot; a thaiföldi Georges Macakot, az ázsiai hátimotoros sztárt; itt van Lionel Lang Réunion szigetéről, és persze Olivier maga. Ő szállásol el egy, a két gleccser közt, fenyőfák sűrűjében megbúvó kis faházban. Gitár, barbecue és egy domborzati térkép, minden együtt van a nagy terv előkészítéséhez: motorral átrepülni a gleccserek fölött.

Óvatos duhajokként először tesztrepülésre indulunk, hogy felmérjük a légkört, a hőmérsékletet, és főleg motorjaink tolóerejét ezen a magasságon. Az első kérdés, hol legyen a felszálló: a hegyekben vagyunk, és nem szeretnénk az egész völgyet felébreszteni reggel 7-kor… Végül hosszas megfontolás után Plaine Joux-t választjuk helyszínül a starthoz. Másik nagy dilemmánk: az alacsony légköri nyomást figyelembe véve vajon milyen magasra juthatunk viszonylag kis teljesítményű motorjainkkal (PAP Top 80) és közepes méretű légcsavarokkal (115 centiméter). Az első repülés tanulságosnak bizonyul, beigazolódik, hogy az emelkedés nem lesz gyerekjáték, és az öltözködést sem árt átgondolni, a hőmérséklet a magasban nem éppen trópusi. Délutáni kikapcsolódásként Matt bevezet minket a speed riding rejtelmeibe egy Ozone Bullet ernyővel. Fantasztikusan gyors reakciók, és micsoda röppályák... Azonnal beleszeretek a dologba, Georges is rendkívüli módon élvezi. Hátimotorral van tapasztalata kis ernyőkkel, de a gyalogos repülést még sosem próbálta…
Mire megfelelőnek bizonyul az időjárás, mi is készen állunk. Az izgalom a tetőfokára hág, hiszen már három napja szemezünk a gleccserekkel! Plaine Joux, reggel 8 óra, 1600 méter tengerszint feletti magasság, csurig tankolt motorok, enyhe szembeszél a felszállásnál. A Mont Blanc fölött egy csinos lencsefelhő jelzi, hogy a szél odafönt nagyon erős, de nem visszakozhatunk, már semmi sem tántoríthat el ettől a feledhetetlennek ígérkező repüléstől. A földi asszisztenciát Lio biztosítja. Ahogy vártuk, csak lassan tudunk emelkedni, pedig egy pillanatra sem engedjük viszsza a gázkart. A déli lejtőket „másszuk meg”, nem mintha termiket keresnénk ezen a reggeli órán, hanem hogy elkerüljük az árnyékos északi és nyugati oldal reggeli leáramlásait. Erőfeszítésünk elnyeri jutalmát, a reggel fantasztikus fényében zergék nyitják meg előttünk az utat. Feltörő eufóriánkban Georges megesküszik, hogy medvét is látott. Ha igen, ő az első, akinek itt Chamonix-ben ez megadatott, hacsak nem mégis egy mormota volt…
Matt és Olivier vezetnek minket ebben az egyszerre varázslatos és félelmetes jégvilágban. Terepismeretükben bízva nyitott szemmel álmodozva követjük őket ezen a csodálatos utazáson a sziklaormok és szakadékok fölött. Felérünk 2200 méterre… Szemben velünk a Tacconnaz és a Bossons fenséges körvonalai magasodnak, ahogy közeledünk hozzájuk, hófehér tömegük annál óriásibb és fenyegetőbb. Ez nem csak a képzelet játéka, a Bossons Európa legnagyobb gleccsere. Óvatosan, alázattal közelítünk, a hegymászóktól és siklóernyősöktől hallott beszámolók járnak az agyunkban a gleccser körüli hideg légtömeg okozta leáramlásokról… Szerencsére nem találkozunk ilyennel, nyugodt a levegő, néhány méternyi közelségbe merészkedünk az óriáshoz. Innen nézve értjük meg igazán, mit rejt a belseje. A sima, hipnotizáló fehérségű, érintetlen vonalak és az ijesztően mély hasadékok váltogatják egymást. A törésvonalakból jól látszik, hogy a gleccser valóban folyamatos mozgásban van, a többtonnás jégtűk bármely pillanatban leválhatnak. A gleccser teraszain itt-ott fénylő tavak kék színfoltokkal hintik tele a végtelen fehérséget.
A táj titáni, az óriási hasadékok tiszteletet követelően félelmetesek. Barátságtalan, nyers és vad látvány, mely hidegvérünk megőrzésére int. Ebben a hőmérséklet is segít! Felkészülve egy esetleges motorleállásra, minden pillanatban észnél kell lennünk. A jégtűk fölött cikázó Georges légcsavarszele a fényben varázslatosan szikrázó hóörvényeket kavar fel. Amint majd később bevallja, alig tudott ellenállni a kísértésnek, hogy egy kényelmesebb lejtőn leszálljon, majd újrastartoljon. Matt aztán észre is téríti: „Tele van hasadékokkal, könynyen ottmaradhatsz!”… Ne felejtsük el, hogy Thaiföldön a legkeményebb télben is ritkán van 30 °C alatt a hőmérséklet. Georges, aki még sosem látott havat, most átmenet nélkül Európa legnagyobb hegysége fölött találja magát, öt-hat réteg pulóverbe burkolva a számára teljesen szokatlan közegben... érthető izgágasága. Olivier elemében van, a fény tökéletes, a pilóták lelkesedéséhez nem fér kétség, és ami gyalogernyővel lehetetlennek bizonyulna, itt többször ismételhetők a legszebb hátterek előtti beállítások, változó szögekből fényképezheti a szinte egy tudományos-fantasztikus film díszletének tűnő környezetben repülő társait. Matt spirálozásba fog a senki földje fölött, én pedig a jégtűk közt hancúrozom. A mély tengerkéktől az átlátszó jégen át a hófehérig váltakozó árnyalatokban fürdő, valószínűtlen táj egyszerre vonz és rémít...
Matt és Olivier kicsit távolabbra vezetnek minket, meglepetést ígérve. Bár jól ismerik a terepet, én azért tartok a sífelvonók kábeleitől, nem olyan rég volt egy rossz élményem… Messziről kerüljük meg a déli csúcsra vivő felvonót, mely a turistákat szállítja több száz méterrel magasabbra. A lencsefelhő még mindig jól látható, de még nem találkoztunk e névre érdemes turbulenciával. Lassan, nagyon lassan emelkedünk tovább mind a négyen, még mindig teljes gázzal, már lassan görcsbe áll a kezünk...
A Grand Charmoz-t megkerülve megnyílik előttünk a Blanche völgy. Nagyon magasan repülünk e fölött az óriási, érintetlen terület fölött, ahol az egyetlen emberi jelenlétet ernyőink képviselik: se települések, se utak, mintha egy másik bolygón lennénk! Az égből a „Jégtenger” nyugodtnak, csalogatónak tűnik, szimmetrikus hullámai harmóniát sugallnak. Impozáns gleccserek egész során repülünk végig: Géant, Tacul, Leschaux... A Tacul csúcsa két áramlat elválásánál emelkedik. Megjelennek az első enyhe termikek, és segítségükkel még néhány száz métert nyerve elérjük maximális, 3500 méteres magasságunkat. A Leschaux gleccser csúcsán a Périades „jégfogsora” mintha az égbe harapna. Néhány alpinista fölött repülök el, akik valószínűleg a Grandes Jorasses-t tűzték ki célul. Néhány perc pihenőt tartva felnéznek rám… Vajon örömöt szerez számukra ez a váratlan találkozás, vagy zavaró, hogy megtöröm az őket körülvevő csendet, nem tudom. A végtelenbe nyúló tájban most kicsit egyedül érzem magam, az eufóriában elvesztettem szem elől Olivier-t és Mattet. Szerencsére hamar felfedezem Georges-t, aki szintén magányosnak tűnik ebben a fehér sivatagban.
Enyhe ereszkedésbe kezdünk, hogy a Grandes Jorasses alatt haladjunk el. Egy szinte teljesen függőleges, 1300 méteres fal alatt repülünk visszafojtott lélegzettel, amelyről bármelyik pillanatban leválhatnak a jég- és hósziklák tömbjei... Apró szúnyogoknak érezzük magunkat az óriások országában. Elképzelem, micsoda erőfeszítések árán jutnak el idáig a hegymászók, mi pedig csak úgy ideröppenünk…szinte szégyellem magam. Megérdemeljük ezt a látványt, amiről annyian álmodnak, és aminek eléréséhez mérhetetlen energiákat kell mozgósítaniuk?
Már majdnem két órája repülünk padlógázzal. Ideje lassan a völgy felé ereszkedni, hadd könnyebbüljenek meg a motorok, és főleg, nehogy kifogyjon az üzemanyagunk!!! Leállított motorral siklunk jó 2500 méterrel lejjebb, a hidegtől elgémberedett végtagjainkat tornáztatva. Fantasztikus utolsó pillanatok…
Olivier háza mellett érünk földet, ahol Lio vár bennünket. Feledhetetlen képek az emlékezetünkben és a fényképezőgépekben rögzítve... Hogy lehetne szavakkal elmondani? Csak nézünk egymásra. Biztos, hogy visszajövünk, hogy még magasabbra emelkedjünk, hogy újabb megközelíthetetlen helyeket fedezzünk fel. Ezekben a pillanatokban érezzük át igazán a hátimotor varázsát, amely minden más közlekedési eszközön túltesz, bárhová elvisz, ahová szeretnénk. Már a következő kalandunkat tervezgetjük a Mont Blanc fölött, Olivier csillogó szemekkel tanulmányozza a térképet, elképzelve, hová visz bennünket legközelebb... Várnak az újabb feledhetetlen pillanatok…
Köszönet az élményért a www.kailashadventure.com csapatának!

Szöveg: Mathieu ROUANET
Képek: Olivier Laugero (www.kailashadventure.com)
Fordította: Kádár Andrea


 
Belépés
   

Kapcsolódó linkek
   

Hír értékelése
   

Parancsok
   

Kapcsolódó rovatok

Hátimotor

Tartalomkezelő rendszer: © 2004 PHP-Nuke. Minden jog fenntartva. A PHP-Nuke szabad szoftver, amelyre a GNU/GPL licensz érvényes.
Oldalkészítés: 0.09 másodperc