Hátimotor Hátimotor Motoros sárkány Kezdőlap Merevszárnyú UL Forgószárnyú UL Műrepülés Videók Galéria

Version francaise Versiunea în româneste
 
Hátimotor

Interjú Michel Touitouval


Az alábbi szöveg egy, a Madártoll számára 2000-ben készült interjú rövidített, enyhén átstilizált változata. Michel azóta számos nemzetközi versenyen öregbítette hírnevét, többek között Európa- és francia bajnok lett lábról induló tandem kategóriában Simonini motoros Parapowerrel.

Dúsgazdag zöldség-nagykereskedő „tékozló fia”-ként kezdte pályafutását. Kezdettől fogva a „minden a pénz” értékrendszer tagadása jellemezte, naivan balos értelmiségivé forrta ki magát, élete értelmét a személyes szabadság korlátlan megélésében találta meg. Ennek legkifinomultabb formája számára azóta is a repülés.

M.: Hogyan került a hátadra motor?
Michel: Előtte alpinista voltam. Siklóernyőzni azért kezdtem el, hogy a hegycsúcsokról hamarabb visszajussak a völgybe. Néhány 7000 m fölötti csúcsról alásiklottam így, majd az a cimborám, akivel együtt másztunk, a motoros sárkányrepülést is megismertette velem. Egykettőre oktató lett belőlem. Fel is hagytam minden más, „normálisnak” nevezhető tevékenységgel, azóta is ultrakönnyű repüléssel keresem a kenyerem.
M.: Milyen érzés hátimotorral zörögni annak, aki a siklóernyőzés csendjéhez szokott?
Michel: Ez egy más világ. Lehetőségeiben is. Siklóernyővel az időjárás rabja vagy. Ha nem megfelelőek a körülmények, csak lesiklásra, franciásan „plouff”-ra lehet számítani, ha pedig van „időjárás”, akkor vagy egy lejtő felett kolbászolsz, vagy a termikeket tekergeted, de repülésed minden esetben az időjárás fogságában történik. Ehhez nekem már nincs türelmem.
M.: A szabad szárnyalás érzése nem károsodik, nem rontja meg a hátadon berregő ketyere?
Michel: Persze, hogy nem ugyanaz az érzés. De nem is azt kell keresni benne. A legtöbb siklóernyősnek az okoz csalódást, hogy a siklóernyőzést akarja újra felfedezni, motorral a hátán. Ez balgaság. Képzeld el, hogy a kerékpározás a hobbid. Aztán veszel egy motorkerékpárt, és úgy akarod használni, mint a biciklit. Pedált szerelsz rá, hogy taposhasd, a hegytetőre érve pedig kikapcsolod, hogy motor nélkül gurulhass alá. A motorkerékpárt sem erre találták ki, a hátimotor sem siklóernyős kiegészítő. Utazni, kirándulni, közlekedni lehet vele a levegőben. Azok, akik a hátimotort kritizálják, nem jól, nem céljának megfelelően használják.
M.: Konkrétan, a folyamat hogyan zajlott le? Hogy lett a siklóernyősből hátimotoros?
Michel: Egy alpesi repülés alkalmával öszszefutottam Didier Eyminnel, aki az Ushuaia projekten dolgozott Nicolas Hulot-val. Nagy elragadtatással mutatta nekem hátimotoros drótakadályát. Azt aztán nem lehetett tökéletesnek nevezni. Lelkesedését látva mégis kedvet kaptam hozzá. 1992-ben már sikerült megnyernem az első francia nemzeti PPG- bajnokságot.
M.: Hány repült órád lehetett akkoriban?
Michel: Úgy negyven. Sokat repültem korábban siklóernyővel, és még többet motoros sárkánnyal, a kettő szintéziséből óriási előnyt tudtam magamnak kovácsolni a többi versenyzőhöz képest.
M.: Utána eredményekben gazdag évek következtek... Mondanál néhány számot?
Michel: Többször voltam európai szinten második, nemegyszer francia ezüstérmes, az első világbajnokságon harmadik lettem, egyébként minden versenyben az első tíz között voltam. A versenyzés egyébként soha nem érdekelt igazán, soha nem készültem, ugyanazzal a cájggal versenyeztem, mint amelyikkel azelőtt való nap még oktattam, edzést nem tartottam, valószínűleg ez hiányzott. De én azért versenyeztem, hogy repülhessek, és nem fordítva.
M.: A nappalid falain látható képek nem anynyira a versenyekre, mint az egzotikus tájakon tett túrákra emlékeztetnek. Ezekrõl mondanál valamit?
Michel: Az első nagy „raid”-et Thaiföldre szerveztem. Még 1993-ban. 14 hátimotoros cimborával. A repülési engedélyek beszerzése és az útvonalak megtervezése volt a nagy feladat. Ennek érdekében fél évvel azelőtt odautaztam, és elkezdtem ostromolni a hatóságokat. Sikerült meggyőzni őket, azóta Thaiföld valóságos hátimotoros paradicsom lett.
M.: Amikor egy távoli országba mész repülni, előtte mindig kitaposod a repülési engedélyek rögös ösvényeit, vagy van úgy, hogy csak odamész, és „lássuk, mi lesz belőle” alapon repülsz egyet?
Michel: Thaiföld esetében ez ki volt zárva. Ott kvázi katonai diktatúra volt, esélyünk nem lett volna kimagyarázni magunkat. Kémkedésért alighanem börtönbe kerülünk, és ez még a jobbik eset. Bevallom, ma már inkább azok az országok csábítanak, ahol nincs szükség semmiféle engedélyre. Nincsenek is olyan messze, és van látnivaló ezekben is bőven. Ilyen mondjuk Törökország vagy Tunézia.
M.: Merre jártál még?
Michel: Többször voltam a törököknél, Algériában, Marokkóban (ezekben aztán minden engedélyhez kötött). Az USA-ban, Mexikóban, Fekete-Afrikában, és persze az öreg kontinens minden országában.
M.: A másik tevékenységed a kiképzés. Tudod még követni, hogy hány hátimotoros növendéked volt?
Michel: Több mint kétszáz növendéknek a kiképzése járt sikerrel, nekik nemcsak szakszót adtam, hanem tudást és biztonságot is. Öszszességében jóval több mint hatszáz embert eljuttattam odáig, hogy egyedül repültek, és megízlelhették a hátimotoros repülés élményét. Ezekből sokan megelégedtek ennyivel, mások megijedtek és lemondtak a folytatásról, de legtöbbjük előbb-utóbb visszajön és folytatja. És ezenfelül ott vannak a sárkányos, siklóernyõs, motoros kisgépes haverok, ismerősök, akiknek a hátimotoros átképzését nem is számolom.
M.: Kiképzéssel kapcsolatos elveid?
Michel: Igényesség. Semmi lazaság. Kőkemény vagyok. A placcom is technikásabb az átlagnál, így nemcsak az ideális feltételek között végrehajtható minimális dolgokat tanítom, hanem a komplikált helyzetekben, turbulens levegõben, sõt rotorban történõ fel-le szállást is gyakoroltatom. Elvem az, hogy tőlem úgy távozik a növendék, hogy önálló módon legyen képes repülni. Egyedül képes kell hogy legyen megtalálni a megfelelõ fel-le szállóhelyet, eldönteni, hogy a körülmények alkalmasak-e a repülésre, adott esetben le kell tudjon mondani a repülésről, vagy teljes biztonságban végre kell tudja hajtani a megtervezett feladatot, és földet kell tudjon érni, akkor és ott, ahol ő akarja. Mindezt minden külső segítség nélkül.
M.: Hogy ítéled meg ennek a sportágnak a fejlődését, jövőjét?
Michel: Nem igazán lehet fejlődésről beszélni. Először is, ez egy légi tevékenység. Az emberek több mint ötven százaléka nem alkalmas rá. A maradék ötvenből talán csak húsz százalékra tehetõ azoknak a száma, akik vágyódnak repülni, ezeknek jó, ha a fele rászánja magát, hogy kipróbálja egyáltalán. Ez a sport nem kíván átlagon felüli képességeket, beszerzés és fenntartás szintjén nem vészesebb, mint egy alsó-közép kategóriás motorkerékpár. De nincs megfelelő marketingje, sem érdekvédelmi egyesülete. Ma minden sportág arról szól, hogy valamilyen terméket (termékeket) rá kell varrni a fogyasztóra, és ennek érdekében az ipar nem riad vissza semmilyen propagandától. Mi ilyen értelemben nem vagyunk elég aktívak, de nem is lehetünk, mert addig, amíg mountain bike-kal vagy jetskivel bárkinek nagyot lehet esni büntetlen, nálunk a kis baki is lehet végzetes. Így aztán erkölcsi, etikai megfontolásból nem is volna vállalható az igazi, véresszájú propaganda.
M.: Mivel fejezzük be?
Michel: Nem szükséges a világ túlsó végére elmenni, hogy mesés élményekben részesülj. Tanácsom az minden repülősnek, legyen ernyős vagy sárkányos, ha motorja van, használja kirándulásra, utazásra, fedezze fel a világot maga körül, és magát benne.


 
Belépés
   

Kapcsolódó linkek
   

Hír értékelése
   

Parancsok
   

Kapcsolódó rovatok

HátimotorMotoros sárkány

Tartalomkezelő rendszer: © 2004 PHP-Nuke. Minden jog fenntartva. A PHP-Nuke szabad szoftver, amelyre a GNU/GPL licensz érvényes.
Oldalkészítés: 0.03 másodperc