Hátimotor Hátimotor Motoros sárkány Kezdőlap Merevszárnyú UL Forgószárnyú UL Műrepülés Videók Galéria

Magyar változat Versiunea în româneste
 
Motoros sárkány

Show földön, vízen, levegőben


Technikai triatlon Nagykanizsán

Az idén ötödszörre megrendezett technikai triatlon minden bizonnyal nem csak a versenyzőknek és kísérőiknek marad emlékezetes. Ferinc Vince gondolt egy nagyot, és az eddigiektől eltérően egy merész húzással bevitte a versenyt a reptérről a városba. Pontosabban a városon belül fekvő Kanizsa Centrum melletti szabad területre. A motoros sárkányos társadalom szűk körű rendezvényéből egy csapásra nagyszabású show lett, ami nem kevés nézőnek nyújtott egész napos szórakozást június 19-én.

A közönségcentrikus koncepció jegyében elmaradtak, illetve kisebb hangsúlyt kaptak a kevésbé látványos versenyszámok. Nem volt navigációs repülés, sem hosszú távú autózás, az eseményeket a rendezők igyekeztek minden néző számára közelről követhetővé és élvezetessé tenni. Kivételt csak a rövid délelőtti autós navigációs feladat jelentett, melyre értelemszerűen nem a város közepén került sor, ennek történéseit azonban a délután folyamán óriáskivetítőn mutatták be a helyszínre sereglettek számára.
A Kanizsa Centrum erre a célra rendelkezésünkre bocsátott helyiségében a reggeli eligazítással indult a nap. A pilóták mellé rendelt vendégek kisorsolása után a 17 versenyzőpáros részletes ismertetést kapott a rájuk váró feladatokról.
Az ultrakönnyű repülős műfajok demokratikus keveredése jegyében a motoros sárkányok mellett idén először egy motoros ernyős tandem ekipázs is részt vett a versengésen a Vampair színeiben, Szabó Gyuri utasa Pikli András kanizsai rádiós volt. Remélhetőleg a következő években nagyobb számban szerepelnek a triatlonon motoros ernyők s más légi járművek, a kezdeményezés mindenesetre érdekes színfoltja volt a versenynek.
Az első teljesítendő próba az autós navigáció volt. A csapatoknak a kiosztott itinerek alapján a megadott útvonalon kellett eljutniuk a következő versenyszám, a jet-ski szlalom helyszínére. A legrövidebb úton egyébként három kilométerre fekvő csónakázótó elérését persze igen furfangosan bonyolították meg a szervezők: 45 kilométeres izgalmas túra lett belőle még azoknak is, akik egyszer sem tévedtek el. A cél az „ideális időben” való beérkezés volt, a megadott útvonalon kijelölt áthaladási pontok érintésével, amihez 60 kilométeres átlagsebességet kalkulálva optimális esetben 45 percre volt szükség, a korábbi és a későbbi érkezésért is pontlevonás járt. A nem éppen egyszerű feladatot több-kevesebb pontossággal teljesítették időre a versenyzők, a tóhoz való beérkezés után pedig máris kezdetét vette a jetski szlalom. Itt meghatározott sorrendben és vonalon kellett időmérés mellett forgolódni a piros-sárga bójákkal kijelölt kacskaringós pályán. Csodák csodája, senkinek nem sikerült vízbe csobbanni, még a jet-skire életükben először merészkedők is fürdőzés nélkül „úszták meg” a feladatot, persze a sebesség vonatkozásában igen nagy különbségek voltak az óvatos kezdők és a száguldozó profik között.
A tóról visszatérve a Kanizsa Centrumban már várt mindenkit az ebéd, utána pedig a repülős feladatok ismertetését követően megkezdődött a sárkányok „bevonulása”. A közönség kíváncsian gyülekezett a helyszínre mind nagyobb számban, s érdeklődve nézték a gépek felsorakozását a célnál, majd az első próbarepüléseket.
A repülős versenyszámok a homokzsákokkal való célba dobással indultak, ezt követte a léggömbvadászattal összekötött paintball-lövészet. Az idei év újítása a „híd” repülési feladat volt. Két, szalagokkal kialakított „híd” alatt kellett a versenyzőknek átrepülniük, a víz szintjét jelképező alsó és a híd aljának számító felső szalag határolta 5 méteres sávban. Csaknem mindenki hibátlanul teljesítette a próbát. Ez volt egyébként az egyetlen versenyszám, melyet a motoros ernyő – érthető módon – nem tudott a sárkányok módjára abszolválni, ők a felső szalag célzott átszakításával örvendeztették meg a nézőket.
A repülős feladatok közt még egy autós ügyességi szám is helyet kapott a délután folyamán, az „akadálypályán” bójákat kerülve, tolatva, deszkán „félkerekezve” kellett a lehető legrövidebb idő alatt végighaladni.
A közönség – a szakértő kommentárnak köszönhetően is – láthatóan érdeklődéssel és élvezettel követte az eseményeket egészen napnyugtáig. A versenyzőket pedig az esti eredményhirdetés után várta a jól megérdemelt vacsora és a levezető mulatság.

A triatlon dobogósai az összesített eredmények szerint:
1. Kovács Aurél – ifj. Tóth Imre (97 pont)
2. Török András – Bognár Rudolf (81 pont)
3. Bognár István – Cserti Tibor (69 pont)

Szöveg: Kádár Andrea
Képek: Koszta Péter


 
Identification
   

Liens connexes
   

Article Rating
   

Options
   

Associated Topics

HátimotorMotoros sárkány

Tartalomkezelő rendszer: © 2004 PHP-Nuke. Minden jog fenntartva. A PHP-Nuke szabad szoftver, amelyre a GNU/GPL licensz érvényes.
_PAGEGENERATION 0.05 _SECONDS