Htimotor Htimotor Motoros srkny Kezdlap Merevszrny UL Forgszrny UL Mrepls Videk Galria

Version francaise Versiunea n romneste
 
Motoros sárkány

Portugál vakáció


Henry de Lavenne meghívott a július végén tartandó 30. születésnapjára. Henry 1981 óta repül motoros sárkánnyal. Úgy tartja, 1946-ban jött a világra és 1981 óta él. Én csak 2004 óta ismerem, akkor velünk volt a Kárpátok ralin, azóta minden jelentõsebb légi összeröffenésen egymásba botlunk.

Tavaly része volt annak a francia UL különítménynek, amelyik a Balkánon portyázott, õ speciel egy Quick R sárkánnyal. Májusban járt az északi sarkkörön túl is, arról is ígért pár sort, most még egy korábbi kalandjáról számolunk be:
2009. június 21.-én hajnalban indulunk Vendée-bõl, (ez Franciaország nyugati tengerpartja), Portugáliába. Az átlag francia motoros sárkányos számára ez nem egy nagy durranás, számomra nagyon nagy szám. Hosszas és késhegyre menõ alkudozások és ígérgetések elõzték meg. Isabelle, a kedves feleségem, aki örök fenntartásai ellenére már több mint 700 órát repült mögöttem motoros sárkánnyal, a velem Finnországban történtek óta pánikszerû félelemmel gondol a repülésre. Eleinte hallani sem akart róla, hogy az életben még egyszer levegõbe merészkedjen velem. Az történt ugyanis, hogy egy mocsaras terület felett állt le a motorom, földet éréskor átvágódtam és csúnyán össze-vissza törtem magam, alig ismertem magamra, amikor megláttam magam a tükörben. Zaza nem volt velem, a tévében látta viszont péppé pocsékolt pofázmányomat, nem csoda, hogy azóta viszcerális rettegés keríti hatalmába, amint szóba kerül a repülés. Csak úgy sikerült rávennem a portugál kiruccanásra, hogy Lisszabonba költözött régi jó barátaink meglátogatását tûztem ki úti célul. Ünnepélyes esküt tettem, hogy csak kora hajnali órákban és napnyugta elõtt repülünk, hogy a termikus tevékenységet messzirõl elkerüljük, hogy véletlenül sem töltünk egyszerre több mint egy órát a levegõben, a földön viszont annál többet, minden turisztikai látványosságot lelkesedéssel és türelemmel látogatok meg vele, satöbbi. Röviden, mindent megígértem neki, amirõl pontosan tudom, hogy azt képtelen vagyok rá.

Jól kezdõdik!
Oldalbordám, aki oly bõbeszédû a földön, a levegõben megkukult. Tenger felett repülünk, az Ile de Ré szigetének nyugati fokát érintve tartunk dél felé. Mézédes hangon duruzsolom fülébe az intercomon:
- Volna kedved hozzá, édes szívem, hogy leszálljunk Oléron szigetén?
- Nem.
A tengerpart fodrai Seudre tájékán és a Cordouani fárosz látványa megigézõek.
- Picinyem, mi lenne, ha leszállnánk Arcachonban?
- Nem.
A Ferret fok és a Pyla dûne szépségétõl megint csak elérzékenyülök.
- Gyere galambocskám, nézzük meg Mimizan-t.
- Nem.
- Nagyon sajnálom drágám, de ha tovább akarunk menni, tankolni kell. (Lassan már arra gondolok, hogy egy seggbõl akar Lissabonba repülni, hadd legyünk túl rajta egyszer s mindenkorra.)
Ejtõernyõsök után le. A Pilatus, mint a lift üzemel. A két pilcsivel szót váltva kiderül, hogy az egyik Alpha Jet-en hivatásos katona, másik meg az egykori oktatója.
Kölcsön kapunk egy kocsit, hogy kimehessünk a kútra 95-ösért.
Továbbra is a partvonalat követve repülünk, a Pireneusokat elérve bekúszunk a szárazföld fölé, hogy Itxassou tájékán ugorjunk át a hegylánc felett. Mondanom sem kell, hogy a legjobbkor. Chapelet-em úgy ugrál, mint a kerge kos. Szegény Za elkezd nyögni hátul, egyáltalán nem kéjesen. – Ah! Oh ! Hagyd abba ! Ne csináld ! Próbálom értelmesen elmagyarázni neki, hogy mi is a termikus tevékenység, és hogy ez a világ legtermészetesebb dolga, hogy a fel-leszálló légtömegek megpróbálják kitépni a kezembõl a trapézt, illetve megpróbálják összecsukni a szárnyat menet közben. Semmi értelme. Szegény pára képtelen felfogni az aerológia rejtelmeit. Egyre csak sopánkodik, mind elviselhetetlenebbül. Végül aztán kifakadok:
- Hogy az a magasságos...hát nem hagysz már nyugton a k... életbe...
Így történt, hogy már az utazásunk elsõ napján megszegtem minden fogadalmamat. Õrült turbulenciában, másodszorra sikerült valahogy leszállni Sesma elhagyatott és elkárhozott repterén. Megnyugodtunk, és kicsit összeszedtük magunkat, eldugtuk cuccainkat egy szénaboglyába, felvettük hátizsákjainkat és elindultunk a távolban látható falucska felé.

Robbanásközeli állapotok
A motor meleg, check-list és gáz. A hajnali friss levegõ nyugodt és jó felhajtóerõt biztosít. Az átlagos magasság Spanyolhonban 1100 m körül van. A Pireneusoktól Portugáliáig alig ereszkedik a talaj 600 m QNH alá. Mégis végtelen búzamezõkben gyönyörködhetünk. Érzem, ahogy Isabelle ellazul, amikor egyszer csak el kezd dadogni a BMW motor. Lefullad, fel-felpörög, lõ nagyokat. - Pet pet és, blourp blourp, pet pet és megint blourp blourp. Jó tíz percen át, ami egy végtelenségnek tûnik.
Kétségbeesetten meresztem a szemem lefele valami kényszerleszállót keresve, de semmi használható. Kõ és szikla és tüskés cserje mindenfelé. A fülesbõl meg szerelmes szavak ömlenek a fülembe. A leggyöngédebb ezek közül : te eszement gyilkos!
A motor végül összeszedi magát és már egészen egyenletesen jár, mire Fontosioba érünk.
Próbálom a motort minden fordulatszámon, hibátlan. Néhány diszkrét prout-prouttól eltekintve problémamentesen visz el Alcazarenig, ahol már jártunk 12 évvel ezelõtt, amikor elõször repültünk Liszabonba. Az egykor olyan aktív UL placc helyén Bomberos-ok, vagyis helikopteres légi tûzoltók üzemelnek. Míg szívem csücske az árnyékban sziesztázik, alaposan átnézem az üzemanyag rendszert. Életem értelme végül magához tér hüllõhöz méltó délutáni álmából és rögtön megpróbál lebeszélni a továbbrepülésrõl. Mindig ezt csinálja, nem is nagyon hallom, már amit mond. Pedig ez egyszer jobban nem ártott volna. 44° C van árnyékban felszálláskor, alig emelkedünk el, a motor hõmérséklete máris kritikusan magas. Alig gyõzöm kímélni, minden termiket kitekerek, amint lehet, alapjáraton forgatom, így aztán valahogy elérjük Salamanque városát, ahol csuromvizesen dõlünk ki a sárkányból.

Végre vakáció
Az eddig túléltek alapján úgy döntök, hogy picit visszaveszek a lendületbõl. Beérem egy szerény átrepüléssel Caceres-be. Ott aztán Zaza kedvére sétálgatunk az óváros utcáin, csodáljuk a gõgös nemesi házakat, melyeket a conquistadorok építettetek az aztékok pénzén. Estefele már Estremoz erõdje fölött körözünk, majd tovább Evora márvány bányái felé. Figyelésen vagyok a reptér frekijén, a forgalomtól kicsit megilletõdve. Próbálok bejelentkezni, de mire megtalálnám a helyes frazeológiát, már darálja is a szakszerû szöveget valami nálam pengébb. Végül aztán két kézre fogom a maradék bátorságom, sûrûn pislogva minden irányba ráfordulok a használatosra és eleresztem a frekvencián : Fáájnõõl ! A Portugálok extrém kedvessége és toleranciája teszik, hogy minden jól alakul. Hamarosan egy hangárkapu is nyílik, szép sárga madarunk három napon át pihen az árnyékban. Ez alatt felfedezzük ezt az ódon kisvárost, citadelláival, XV és XVI századbeli palotáival és római kori templomaival. Találkozunk három honfitárssal, Renault Trafic kisbuszukkal cocókáztatnak a környéken. A vidék vatag borai lassan kimossák páromból a repülés traumáját. Én is eszem - iszom, különösen a kizárólag tojássárgával készült sütikék ízlenek, az apácák valamikor itt tojásfehérjével keményítették pártájukat és nem szabad semmit kidobni, ugyebár.
Lisszaboni barátaink házon kívül, ezt persze én tudtam elõre, de valamivel meg kellett gyõzni asszony pajtást. Átrepülünk a Taje folyó felett, bal kezünkre esik a fõváros, keringünk egy keveset Obidos középkori erõdítménye felett, majd kinézünk egy szimpi placcot egy farm mellett a tenger partján. A sárkányt a barátságos farmer gondjaira bízzuk, taxit hívunk, minden erõszakoskodásunk ellenére drága szállodába visz. Bóklászunk a belváros utcáin, majd feredõzünk a szálloda kismedencéjében, utána meg elszunnyadunk napozóágyainkon, mint a közönséges turista nyugdíjasok, akik egyébként vagyunk.
Nazaré végtelen homoksávja és világítótornya kicsit szomorkásak ma reggel. Kisebb záporok között szlalomozva jutunk el Coimbrába, valamikor ez volt Portugália fõvárosa. Szemerkélõ esõben érünk földet, szerencsénkre senki nincs iskolakörön. A reptér parancsnoka kedves és szolgálatkész, nem úgy, mint a Spanyol légi hatóságiak általában. Másnap is esik, Za hajthatatlan, kénytelen-kelletlen vonatra szállok vele és meglátogatjuk a közeli Aveirot, olyan, mint Velence, csak nem fekete, hanem színes és cicomás gondolán lehet kujtorogni a sötét vízi sikátorokban. Másnap sikerül észak felé menekülni a több naposnak ígérkezõ rossz idõ elõl.
Corrida és castagnette
A Sierra de Estrela felhõben, talajkövetõ módban érjük el a jól ismert Salamanque-i repteret, ahol aztán még a nap is kisüt ránk. A taxisofõrnek kézzel-lábbal magyarázzuk,hogy egy igénytelen kis szállodát keresünk, erre aztán a belvárosi négy csillagos Kis Hotelben kötünk ki. Éjszakába menõen élvezzük a sangriát és valami hagyományõrzõ egyetemisták népviseletes danolását. Másnap egy Burgostól délre fekvõ, elhagyatottnak tûnõ placcon pihenünk a szárny árnyékában, amikor a tulaj ránk ront, és indulatosan világosít fel, hogy ott semmi keresnivalónk. Jól kidühöngi magát, és ettõl úgy megenyhül, hogy befurikázz a városba, szállást szerez nekünk, sõt, estére meghív bikaviadalra, ahol aztán elõkerülnek a testes rozé és vörösborok, tengeri gyümölcsös szendvicsek, megerednek a nyelvek, barátságosan lapolgatjuk egymás hátát, röhögünk, mint a majmok. Az ünneplõ nép forgatagában alig találunk vissza szállodánkba. Az idõjárás továbbra is közepes, alig tudom rávenni anyucit, hogy másnap délután átrepüljünk a közeli Sesma-ba.
Soha többé!
Másnap korán startolunk, 30 - 40 km/h-s déli széllel egy-kettõre a Pireneusok lábainál vagyunk. A hegylánc viszont felhõben, ameddig a szem ellát. Basszus ! Ha át is tudok bújni a felhõalap alatt, hétszentség, hogy a túloldalon lemészárol a déli szél Lee oldali rotorja. Za reakciójától tartva meghozom a legminõsíthetetlenebb döntést : « On top » repülünk át a hegyek felett. Északnyugat fele veszem az irányt és megkezdem az emelkedést a felhõk fölé. Azt tervezem, hogy akkor töröm majd át a zárt felhõzetet lefele, amikor a GPS-em azt mutatja, hogy elértem Francia oldalon a síkságot. Ez a várva várt pillanat 1óra 20 perc repülés után jön el, Cap Breton-tól északra. Csodával határos módon találok egy lyukat is az egyre vékonyodó felhõrétegben, szûk spirálozással úgy jövök le, hogy be sem felhõzök. A kedves, aki felszállás óta egy szót se szólt, most remegõ hangon nyugtázza a talajlátást: - meg voltam gyõzõdve róla, hogy ütött az utolsó óránk.
Biscarosse-ban debriefing, Cazaux katonai légterének az irányítója megengedi a direkt tranzitot a CTR felett, amikor földet érünk saját repterünkön, az aznapi repidõ 5h25.
Konklúzió
Kedvenc másodpilótám hamar túltette magát a túra stresszén. Barátainknak már lelkendezve mesélte : - és azt képzeljétek el, amikor... És nálatok, hogy megy ez ?
Olyan pilcsik vagytok, akik szeretnének többet repülni, de a házastársi diktatúra ezt gátolja ?
Inkább egyedül repültök, míg párotok ki tudja, mit csinál? Ajánlom, inkább repüljetek együtt, vesszetek jól össze, majd béküljetek ki. Nincs szánalmasabb, mint egy házaspár, amelyik sosem veszekedik. A kibékülés utáni repülésnél pedig nincs édesebb...

Szöveg és képek: Henry de Lavenne, fordította:Szabó György


 
Belps
   

Kapcsold linkek
   

Hr rtkelse
   

Parancsok
   

Kapcsold rovatok

Motoros sárkány

Tartalomkezelõ rendszer: © 2004 PHP-Nuke. Minden jog fenntartva. A PHP-Nuke szabad szoftver, amelyre a GNU/GPL licensz érvényes.
Oldalkszts: 0.34 msodperc