Hátimotor Hátimotor Motoros sárkány Kezdőlap Merevszárnyú UL Forgószárnyú UL Műrepülés Videók Galéria

Version francaise Versiunea în româneste
 
Hátimotor

El Camino, égen-földön



A Szent Jakab zarándokút reneszánszát éli. Az összezavarodott és céltalan huszonegyedik századi létben sokan keresik az értelmet és még inkább önmagukat. Ezen a megismeréshez vezető úton alázattal illik haladni.

De nem feltétlenül lehajtott fővel, földre szegezett tekintettel. Ales Hubacek rutinos motoros ernyős oktató, Oliver Guenay nagy múltú siklóernyős, motorral azonban zöldfülű, egyébként Ales növendéke. Hana Harencarova gyalog és motoros trájkos ernyős pilóta, fotós. Werner Harbich és Dominik Müller szintén ernyősök, ez esetben leginkább a földi asszisztenciában érintettek.

A történet arról szól, hogy ez a társaság úgy döntött 2011 őszén, hogy elzarándokolnak az El Camino-n Santiago de Compostellába, mégpedig úgy, hogy a nagyjából 1000 km-t lehetőleg levegőben, amikor pedig erre nincs lehetőség, gyalog teszik meg, hátimotoros felszerelésüket maguk cipelve, egyfajta modern idők keresztjeként. A Pireneusok és Galícia domborzati viszonyait és a rendelkezésükre álló időszak meteorológiai - aerológiai adottságait tekintve kezdettől fogva tiszta volt számukra, hogy az út nagyobbik részét gyaloglással fogják megtenni. A főszereplők Ales és Oliver, a többiekre logisztikai és kommunikációs szerepkörök jutottak, az útról ugyanis első perctől kezdve könyvet és profi minőségű filmet akartak készíteni.
Szögezzük le rögtön az elején, ez egy kissé megkérdőjelezi az egész zarándokút lelki tartalmát és minőségét, de maradjunk annyiban, hogy mai korunk bulvárkommerc szokásvilága ezt hozta ki az egyébként szép és nemes elképzelésből.
Amint aztán 2012.Július 3.-án elindultak St. Jean Pied de Port-ból, igen hamar kiderült, hogy az égiek nem igazán nézik jó szemmel a motoros ernyőzés zarándoklást. Repülni csak a korahajnali órákban tudtak, improvizált felszálló helyeiken sunyin forgolódó levegővel, harmattól átázott tarlón, legelőn szélcsendből pillanatok alatt
ordasra váltó széllel, ráadásul olyan felszereléssel, amit a cipelés érdekében könnyűnek választottak, így az a gyűrődést nem bírta, teljesítményben sem igazán felelt meg az elvárásoknak. A rövid, de annál hajmeresztőbb, leginkább motorleállás miatt hátszeles becsapódással végződő reggeli repülések után maradt az egész napos frusztrált gyaloglás, közben a felszerelés drótozása – barkácsolása - faragása, az esti almulásban még egy repülés reményével. Ez aztán vagy összejött, vagy sem, a leginkább napnyugta utáni földet éréseket jobb nem is említeni.
A navigáció a levegőben inkább csak eltévedéseket és jobb híján a kiindulópontra való visszaút keresését jelentette. Reggelente tejszerű talajmenti köd majd szinte átmenet nélkül 50 km/h-s szél, alacsony felhőalap, termikek: megannyi próbatétel. Már a második napon szétvált a csapat, Oliver az országút mentén, Ales, a bátor a hegyi ösvényen igyekezik Ronceveaux-ba.
Hátán a harminc kilós mócival, amin Helix a kereszt, lassan halad, a többi zarándok fejét csóválja az általa választott opción, ráesteledik, már több km-t baktat rossz irányba, amikor Hanka utoléri a „sepregető autóval”. Alvás a kocsiban, hajnalban tovább, gyalog. A hegyi út kemény, 17 órára ér Ronceveaux-ba, ahol sörrel várják, és azzal a hírrel, hogy Oliver már tovább baktatott Zubiri felé az országúton.
Ales megpróbálkozik egy starttal, de a Raket motor gyújtása beázhatott a 20 órás hol esőben, hol ködben masírozás során. Másnap újabb 23 km toronyiránt, a Monte Erro 800 m-es hágójával, este aztán együtt lehet a csapat a zarándokok városában. Másnap reggel jobb híján az országútról szállnak fel, a dobálós szél ellenére sikerül légi úton eljutni Pamplonába. A hatodik napon kínkeservesen sikerül Olivert „felrugdosni a levegőbe”, de mire Ales startolhatna, megfordul a szél, a kiválasztott starthely egyirányú, hátszélben meg az istennek sem megy, végül másik placcot kell keresni, de mire felszáll, már olyan erős a szél, hogy inkább visszaszállnak és estig morgolódnak a kudarcon. Az esti repülés is befuccsol, Ales mérgében gyalog vág neki az éjszakának. Másnap reggel Echarriban Ales repül egy rövidet, de minden légi úton megtett km számít. A nyolcadik napon Ales motorjának az ékszíja adja meg magát, a földi asszisztenciának hála viszonylag hamar megvan a csere, de addigra bedurvul a szél, nem marad más alternatíva, mint a gyalogtúra. Másnap Ales légi úton éri utol Sansolban Olivert. Megpróbálnak együtt repülni, de hol az egyik, hol a másik motor dadog, köhög, az Oliverének végül leszakad a kipufogója, amitől aztán be is sül. Ales készségesen adja át neki a sajátját, a tartalék géppel repül Redecilla del Caminoba. Ott aztán egy hideg sör társaságában figyelheti a kialakulófélben levő lencsefelhőket az égen, rezignáltan veszi tudomásul, hogy aznap este sem lesz repülés. A 12. napon egyértelművé válik, hogy krónikus fáradtság állapotában Oliver számára életveszélyessé kezd válni a kaland.

Tudásszintje nem elégséges ahhoz, hogy az általános kimerültség állapotában is meg tudja oldani a mindig új és sosem igazán megfelelő felszállóhelyek, a változó és jellemzően turbulens szél kihívásait. Felszerelését sem képes megfelelő állapotban tartani, a repülés utáni ellenőrzéseket nincs ereje kellő alapossággal elvégezni, start előtti check-jei felületesek. Oliver meg értetlenül állt Ales vakmerő döntései és bevállalós repülései előtt. Felelőtlennek, már-már öngyilkos hajlamúnak kezdte látni korábban tisztelt – csodált oktatóját, mesterét. A három felszerelés, amit magukkal hoztak, közben alaposan leamortizálódott. Burgosban meghozták a lehető legbölcsebb döntést: Oliver kerékpáron folytatja. Ales a 13. napon már szinte komfortos körülmények között, földhöz képest 80 km/h sebességen tesz meg több mint 100 km-t, Sahagun falu szélén száll le. Reggel a kemping területén száll fel, Léon-ig meg sem áll. A napnyugta Astorgában éri utol. Másnap újabb motor-probléma.
Egész nap a szereléssel telik el. A 17. napon alig pár km után a szél földre kényszeríti Alest, 20 km-es gyaloglás után reggel 6 órára ér Ponferrada-ba. Egy óra alvás után már a levegőben van, de szokás szerint eltéved, amikor 40 km után földet ér, Hanka már várja a rossz hírrel, hogy rossz völgyön indult el. A 19. napon a felszálláshoz kiválasztott placc tulajdonosa elkergette, attól tartva, hogy a felgyújtja a rétet. Az országútról sikerült felszállnia, az 1800 m-es Ocebeiro hágó felett még átrepült, aztán egy-kettőre földre kényszerült, a túloldalon sűrű köd borította a völgyet. Végül a 21. napon, a fák koronáját súrolva az alacsony felhőalap miatt, ködfoszlányokkal bújócskázva érte el Santiago de Compostelát. Oliver is befutott pár napra rá, két keréken. Az ő útja alázatosabb, szerényebb, de legalább biztonságos volt. Úti céljukat, ha nem az út maga volt a cél, így vagy úgy, elérték. Hogy mit tanultak magukból, egymástól, egymásból, egyelőre még emésztik.
Barátságuk viszont alighanem ráment.

Oliver Guenay     
beszámolója alapján
Írta: Szabó György
Képek: Oliver Guenay



 
Belépés
   

Kapcsolódó linkek
   

Hír értékelése
   

Parancsok
   

Kapcsolódó rovatok

Hátimotor

Tartalomkezelő rendszer: © 2004 PHP-Nuke. Minden jog fenntartva. A PHP-Nuke szabad szoftver, amelyre a GNU/GPL licensz érvényes.
Oldalkészítés: 0.01 másodperc