Hátimotor Hátimotor Motoros sárkány Kezdőlap Merevszárnyú UL Forgószárnyú UL Műrepülés Videók Galéria

Version francaise Versiunea în româneste
 
Motoros sárkány rovat Rendezvény/Evénément: Technikai triatlon 2010
Az idei Technikai Triatlon igen jóízűre sikeredett.


Motoros sárkány rovat Rendezvény/Evénément: APOLLO TALÁLKOZÓ
Ha szeptember, akkor Eger. Idén 12. alkalommal rendezte meg a Halley Kft. a már klasszikusnak számító Apollo-bulit. Ahogy megszokhattuk, most is a repülés szinte minden ágában akadt látnivaló.


Merevszárnyú UL rovat Rendezvény/Evénément: Blois 2009
Három éve jártunk utoljára Blois-ban, akkor kicsit el is ment tőle a kedvünk. Olybá tűnt, ez a rendezvény már túl van felívelő szakaszán, valamiféle szaturációs pontra jutott, ami után csak a hanyatlás következhet.


Hátimotor rovat Rendezvény/Evénément: A lányok készültek…
A június elején Puisserguierben megrendezett francia nemzeti ULM bajnokságra való felkészülés részét képezte a női motoros ernyős válogatott Michel Touitounál, a hátimotoros versenyzés tapasztalt öreg rókájánál töltött kétnapos „edzőtábora”.
A bajnokságon végül ezüstérmesként végzett Sandrine Muzellec élménybeszámolójából szemelgettünk.


Motoros sárkány rovat Rendezvény/Evénément: World Air Games 2009
Június 6. és 14. közt rendezték meg Torinóban a harmadik Légi Világjátékokat, a World Air Gamest. Több légi sportág magyar pilótái nyertek meghívást az eseményre, mi a motoros sárkányos csapat, pontosabban Ferinc Vince élménybeszámolóját hallgathattuk meg.


Merevszárnyú UL rovat Rendezvény/Evénément: Budapest – Giurgiu – Budapest G1-gyel
Marian Cojocaru valamikor még állítólag Ceausescu testőre is volt. Azután kommandós. Megjárta Irakot is, és állítólag ő fogta el a bányászvezért is. Mára nagyjából visszavonult, Giurgiu város határőrségének a parancsnoka, ami azért fiktív funkció, mert a Giurgiu–Ruse dunai híd mára két EU-s országot köt össze. Így aztán Mariannak, akit tesztoszterontól túláradó morfopszichés adottságai kikarikírozása végett csak Marinak becézünk (ha nem hallja), van ideje azzal foglalkozni, amit igazán szeret: repülni.


Motoros sárkány rovat Rendezvény/Evénément: Ultrakönnyű Eb Lengyelországban
Augusztus második felében rendezték meg a lengyelországi Leszno repterén a 2008. évi Európa-bajnokságot a klasszikus ultrakönnyű géposztályoknak. A magyar csapat, bár kis létszámban vett részt, de kiválóan teljesített a versenyen, kár, hogy a hivatalos eredmények ezt nem tükrözik eléggé… A két kétüléses és egy együléses motoros sárkány legénységének – Thuróczy Endre – Hojek Ferenc, Ferinc Vince – Varga Zoltán, valamint Kovács Aurél – csak gratulálni lehet.


Motoros sárkány rovat Rendezvény/Evénément: Blois 2008: két világ legjobbjai
Az idén 28. alkalommal megrendezett kiállítás-találkozó igen messzire jár az első évekre jellemző ötletzuhatagtól és az „őrült feltalálók” műveitől. A gyártók professzionalizmusa mára olyan szintre jutott, hogy az amatőr konstruktőrök csak elenyésző számban vannak jelen. Ebben természetesen a kisgépes polgári (General Aviation) és az ultrakönnyű repülés világának közeledése is szerepet játszott.
A legmarkánsabb és évek óta elkerülhetetlenül erősödő tendencia a gépek egyre növekvő komplexitása. Új szelek fújnak a motoros sárkányok, a csővázas, vászonborítású merevszárnyúak és az együlésesek világában, amit elégedetten nyugtáznak mindazok, akik az ultrakönnyűek eredeti értékeinek elvesztésétől tartottak az olyan pilóták miatt, akiket inkább az adminisztratív „zaklatás” alól való kibújás látszott foglalkoztatni, mintsem az új felelősségek felvállalása.


Hátimotor rovat Rendezvény/Evénément: Megvolt a harmincötödik…
Az idei Coupe Icare-on az a némileg skizofrén benyomásunk támadt, mintha párhuzamosan két kiállításon vennénk részt egyszerre, egy helyen. Az egyik, ahol a szakmabeliek, a repülés értői, művelői, szerelmesei találkoztak egymással és a témában érdekelt közönséggel. A másik pedig lehetett volna szinte bármi, marhavásártól vasárnapi ócskapiacig, az unottan lődörgő vagy épp kissé beszívott, balhéra vágyó nagyérdeműt láthatólag cseppet sem érdekelte, hogy megértse, mit lát, csak a begyűjthető prospektusok és egyéb üveggyöngyök. Mondhatnánk persze, minden hasonló rendezvényen megtalálható ez a réteg, de itt és most koncentrációjuk az átlagosnál nagyobb és zavaróbb volt. Talán a túlzott médiafelhajtás (a csapból is a Coupe Icare folyt ezen a hétvégén Grenoble környékén), talán nem volt más, alternatív program, talán az időjárás? Azért reméljük, nem züllik el ez a fesztivál, megmarad annak, amiért leginkább szeretjük: a szabad repülők örömünnepének és nagy seregszemléjének.


Hátimotor rovat Rendezvény/Evénément: EPA 2008
Augusztus első hete láthatóan a repülős Eb-rendezők kedvence: ugyancsak ekkor tartották Szerbiában, Niska Banján az első siklóernyős Célraszálló Európa Bajnokságot.


 
Bejelentkezés
   

A szabad repülés szabadkőművesei...
   

Akció
   

Forgalmazók
   

Ingyenes apróhirdetések
   

Elérhetőség
   

Hirdetés
   

Útmutató
   

Időjárás
   

Újdonság
   

Szavazás
   

Gyúró PPG Reptérrend
   

Forgalmazott termékek
   

Médiapartnerek
   

Régebbi hírek
   

Tartalomkezelő rendszer: © 2004 PHP-Nuke. Minden jog fenntartva. A PHP-Nuke szabad szoftver, amelyre a GNU/GPL licensz érvényes.
Oldalkészítés: 0.03 másodperc