Tréner történetek
Dtum: 2004. szeptember 05. vasrnap, 10:00
Rovat: Mûrepülés


A 80-as években fokozatosan kivonták õket a forgalomból, sok közülük külföldre - például az Egyesült Államokba - került, ahol ma is vidáman repkednek.




Néhány magyar pilóta nem fogadta el a helyzetet, és éveket töltött az életébõl azzal, hogy a típus egy-egy "eldobott" képviselõjébõl ismét repülõt varázsoljon. A HA-SAM és a HA-SAV életútjáról Tóth Géza, a gép egyik tulajdonosa mesél: A 80-as évek elején "bejöttek" a Z-142-esek, a Trénereket pedig fokozatosan kivonták a forgalomból. Akkor határoztam el, hogy még mielõtt az utolsót is megsemmisítenék, visszahozok az enyészetbõl egy párat.

HA-SAM 1969-ben gyártották. Gyári száma 109. A MÉM Rsz tulajdonában volt kiképzõ gép. 1981-ben sérült és selejtezték. 1990-ben egy vidéki kertes ház udvarán fedeztem fel. Nyolc évbe tellett, amíg el sikerült énekelni. Felújítás, nagyjavítás ügyben Csehországot jónéhányszor megjártam már. Ezeknek az utaknak a tapasztalatával Nyíregyházára vittem a kalandos úton megszerzett Tréner madárkát nagyjavításra. A nyíregyházi céget közben megvásárolták, az új tulajdonos pedig már egész más feltételekkel és árfekvésben fejezte be a munkát, de végül elkészült a gép: 2000. május 30-án repülték be. Azóta 55 órát töltött a levegõben. Össz repült ideje: 2550 óra.

A HA-SAV A Victor kevésbé kalandos "életúttal" dicsekedhet, mint a testvére, a Mike. Sokáig MHSZ-gép volt; még 1974-ben újan került a szigorú szervezethez, 1294-es gyári számmal. Mint ismeretes, a 80-as évek elejéig - pontosabban a Z-142-esek megjelenéséig - ez volt az elsõdleges kiképzõtípus Magyarországon: pilóták százai a Tréner "közremûködésével" tanultak meg repülõgépet vezetni. Mindebbõl a Victor is kivette a részét. Fõleg kiképzésre, mûrepülésre, késõbb vontatásra is használták. A 80-as évek végén megsérült; többéves kényszerpihenõ után állították újból üzembe. Az MHSZ megszûnése után a Csepel Repülõ Klub megörökölte, az õ égiszük alatt repült 2001-ig. Ekkorra szükségessé vált egy újbóli teljes, minden részre kiterjedõ nagyjavítás. A repülõklub eladta, így került hozzánk. Az elmúlt éveket ismét igen aktívan "töltötte". A nyíregyházi nagyjavítás óta hasonlóan jó állapotban van, mint a Mike, de magasabb repült óra-száma miatt alapvetõen normál kategóriás üzemeltetésre alkalmas. Míg a Mike a kertben hûsölt, a Victor keményen dolgozott, mára összesen 3400 órát gyûjtögetett össze. Az 526F típusból egyébként jelenleg összesen kettõ üzemel az országban: a Mike és a Victor.

Szöveg: mk, Fotók: Szabó György,
Sztraka Ferenc és Koszta Péter







A hr tulajdonosa: Vampair.hu
http://www.vampair.hu

A hr webcme:
http://www.vampair.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=56