Ultrakönnyű Eb Lengyelországban
Dátum: 2008. november 14. péntek, 11:21
Rovat: Motoros sárkány


[kep6 72% right] [kep2 30% left] Augusztus második felében rendezték meg a lengyelországi Leszno repterén a 2008. évi Európa-bajnokságot a klasszikus ultrakönnyű géposztályoknak. A magyar csapat, bár kis létszámban vett részt, de kiválóan teljesített a versenyen, kár, hogy a hivatalos eredmények ezt nem tükrözik eléggé… A két kétüléses és egy együléses motoros sárkány legénységének – Thuróczy Endre – Hojek Ferenc, Ferinc Vince – Varga Zoltán, valamint Kovács Aurél – csak gratulálni lehet.

[kep4 30% right] Az edzőnapok ragyogó időjárása után a verseny első két napján sajnos nem voltak repülésre alkalmasak a feltételek. A harmadik napon navigációs feladattal kezdődött az Eb, majd számos különböző célraszálló, ügyességi versenyszámmal folytatódott, melyeken a magyarok különösen jó eredményeket értek el. A célraszállásnál nemcsak a beérkezés pontossága számított, hanem a minél rövidebb időn belül való megállás is, amit külön mértek.
Az üzemanyag-takarékossági számban Thuróczy Endre több mint 10 éve mindig a legjobbak élén áll, ez most sem volt másképp, de még az általában ebben a feladatban kevésbé jeleskedő Vincéék is a negyedik helyen végeztek, ráadásul kétütemű motorral, melyből az egész bajnokságon csak kettő akadt. A három magyar sárkány az utolsó, navigációs feladatban is az élmezőnyben futott be. Az eredmények közzététele napokig késett, így a rendezés miatt háborgó versenyzők maguk tartották számon és összesítették pontjaikat, e szerint igen előkelő helyezésekre számíthattak a magyar pilóták. [kep1 72% left] [kep7 20% left] [kep3 22% right] Érthető hát a csalódottság, amit az eredmények publikálásakor éreztek. A sorozatos óvásoknak köszönhetően Vincéék végül a 4., Thuróczy Endréék az 5., Aurél a 6. helyen végzett, az összesítésben pedig 5. lett a magyar válogatott. Ez persze így is szép teljesítmény, de a részrehajló elbírálás okozta rossz szájíz azért beárnyékolta az örömöt…
Egyéni versenyben angol páros állt a dobogó tetején, a csapatversenyben pedig a hagyományosan jól teljesítő, nagy létszámú cseh válogatott győzedelmeskedett az összesen 14 ország részvételével tartott versengésen.

Szöveg: Kádár Andrea
Képek: Ferinc Vince
[kep5 34% left] [kep8 36% right]





A hír tulajdonosa: Vampair.hu
http://www.vampair.hu

A hír webcíme:
http://www.vampair.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=625