Htimotor Htimotor Motoros srkny Kezdlap Merevszrny UL Forgszrny UL Mrepls Videk Galria

Version francaise Versiunea n romneste
 
Forgószárnyas UL

Rotor Wing Days


Dr. Michael Ullrich az MT 03-ast mutatja be
Mostanáig Magyarországon három kategóriát különböztettek meg az ul-repülésen belül: merev szárnyú ul, motoros sárkány, illetve motoros ernyõ. A negyedik testvér, az autogiro – ha nem is volt teljesen ismeretlen – nem tartozott az elfogadott légi jármûvek közé.

Smuk Anett és Helmut Stern, valamint csapatuk, a Q’taifly klub valamennyi ul-mûfaj képviselõit szerette volna a levegõben látni, lehetõleg egyidejûleg. Ennek jegyében rendezték meg Rotor Wing Days elnevezésû találkozót székhelyüktõl, a sitkei placctól nem messze lévõ Tokorcson, közelebbrõl az Aero-Center repülõtéren.
Vittorio Magni, a Magni Gyro alapítója és tulajdonosa munkatársával, Renato Chinetti oktatóval – és egy M16 „közremûködésével” – autogiro-átképzést tartott néhány önként jelentkezõnek. Ennek alapkövetelménye volt, hogy a növendék rendelkezzen valamilyen (de természetesen nem akármilyen) pilótajogosítással, mint például PPL, A3 oktatói vagy akár (osztrák) hátimotoros „jogosítvány”. A szorgos növendékek között volt Helmut, Szilágyi József – mint a Q’Taifly egyik oktatója – és maga Andi Siebenhofer is, aki lassan már hazajár Magyarországra. A frissen végzett autogiro-pilóták értelemszerûen olasz „papírt” kaphattak Vittorióéktól. Egy rövid látogatás erejéig a német MT 03 autogiro is bemutatkozott. Ezek a repülõeszközök Európa-szerte egyre népszerûbbek (Franciaországban több mint száz, Németországban nagyjából harminc üzemel) – elõbb-utóbb talán nálunk is meghonosodnak.
A forgószárnyas napok megnevezés ellenére a hagyományos géposztályok is jelen voltak, bár ezek az ordas szélnek köszönhetõen leginkább statikusan szerepelhettek. A merev szárnyú ul-eket egy hazai gyártmányú Apollo Fox, illetve a már más igényszintet megtestesítõ Bacauban gyártott Murphy-koppintás, a full alulemez Wild Thing képviselték. A motoros sárkányok kategóriájában az osztrák XX-Style Power Cruiser névre keresztelt futurisztikus sárkány – fedélzetén Tóth Józseffel, vagyis Totyával – egy olyan lehetséges evolúciós irányt mutatott, melyet látva a „savanyú a szõlõ” pofájú nagyvaspilóták azt szeretik jól megaztmondani, hogy: na ezek a sárkányosok elõbb-utóbb felfedezik a repülõgépet. A motorosernyõ-típusok közül jelen volt a Parapower és a Fresh Breeze, valamint Szilágyi Józsi Air Chopper-ihletésû, de azt mindenben fölülmúló saját építésû paratrájkja.

Mezei Kati írása
Helmut Stern fotói
Balról jobbra: Andi Siebenhoffer, Vittorio Magni, Renato Chinetti, Ferinc Vince

Megmondom õszintén…

Megmondom õszintén…
Ahogy mostanában ezt mindenki reflexszerûen fûzi hozzá kétes értékû és valóságtartalmú állításaihoz: megmondom õszintén…: mindig volt bennem egy ösztönös irtózás a forgószárnyas repüléssel kapcsolatban. Amikor a szárny gyorsabban repül, mint a törzs, az nem vezethet jóra, fogalmazódott meg bennem az érzés, azt hiszem arról lehetett szó, hogy számomra a repülés a madarak kedvenc helyváltoztatási módjával asszociálódott, forgószárnyas madarat pedig még Darwin sem bírt felfedezni. A repülésben a természetességet kerestem, a helikopter vezetése túlságosan technikásnak, agyafúrtnak tûnt.
Az autogiró, mint érvényes repülési eszköz a tavalyi Kárpátok túrán ejtette az elsõ sebet ellenállásomon. Az idei marokkói túrán ismét konstatálnom kellett, hogy a benne rejlõ lehetõségek sem motoros sárkánnyal, sem merevszárnyúval nem közelíthetõek meg. Amikor mi motoros sárkányosok két-háromezer méteres magasságban dideregtünk, hogy ne törje szét gépeinket a turbulencia, a Magni M16 öt és száz méter közötti magasságon cikázgatott gondtalanul, semmibe véve a légköri viszonyokat. Leszállás után elsõ dolgunk mindig az volt, hogy szárnyainkat földre fektessük és jól megpakoljuk kõvel, a gyro pilótája pedig csak épp szembe fordította gépét a széllel. Amikor június közpén felhívott Helmut Stern, hogy maga Vittorio Magni úr jön Tokorcsra bemutatni az autogírót a magyar repülõsök tanulékony társadalmának, már nem is haboztam. Az idõjárás az olaszok kezére játszott, egész nap 25-30 km/h-s szél fújt, 40 km/h-s befúvásokkal. Ez a próbarepüléseket abszolút nem zavarta, a lökéses széltõl gyakorlatilag el lehetett vonatkoztatni. Szombaton délután a hátsó ülésbõl kóstolgattam a botkormányt, meglepetésemre teljesen ösztönösen, magától értetõdõen ment minden. Semmivel nem volt komplikáltabb a Magni M16 vezetése, mint egy merevszárnyú repcsié.
Másnap aztán az elsõ ülésbõl repültem közel egy órát, az már kiképzés volt. És annak ellenére, hogy a gyári pilóta nagyon szigorúra és katonásra vette a dolgokat, kimondottan élveztem. A „Tréneres” precizitás kimondottan jól jött a sebességek tartásánál, de kb. tíz perc után pont azt csinálta a gyró, amit én akartam. Az érzés nem csak amiatt volt csodálatos, mert egy új játékszerrel ismerkedtem, (hogy ne azt írjam: új partnerrel voltam együtt elsõ alkalommal) hanem azért is , mert az egyik legalapvetõbb elõítéletem feletti gyõzelmet ünnepeltem.

Szabó György írása
Helmut Stern fotója


 
Belps
   

Kapcsold linkek
   

Hr rtkelse
   

Parancsok
   

Kapcsold rovatok

Forgószárnyas UL

Tartalomkezelõ rendszer: © 2004 PHP-Nuke. Minden jog fenntartva. A PHP-Nuke szabad szoftver, amelyre a GNU/GPL licensz érvényes.
Oldalkszts: 0.08 msodperc